Jelenleg a Szeptember 2009 havi archívumában böngészel.
Durva a kérdés, de ha eljutott valaki idáig, akkor ilyen durván is szembe kell nézni vele.
Gyereket tervezünk… Picit… Szerelmünk gyümölcsét, Aki egy csodálatos Szeretkezésből fogan meg…
Aztán jönnek a csodásnál csodásabb EGYÜTTlétek, amik után jó odabújni a másikhoz, hogy talán ebből a csodából fogan meg a Pici… és egyre többször derül ki, hogy megint nem… próbálkozás a nőgyógyásszal… jó tanácsok… varázsszerek… varázspózok… és mindez eredmény nélkül…
És az ember eljut odáig, hogy Meddőségi Centrum. Ahol a tényleges és reális esély az inszemináció és a lombik.
És ekkor nagyon könnyen felmerülhet a kérdés: Valódi?
Persze nem így fog elhangozni, hanem valahogy úgy: „Tudom Őt ugyanúgy szeretni?” „ Tudja Őt ugyanúgy szeretni?” „Tényleg a sajátunk, vagy az orvosoknak köszönhetjük?” „Így, ezen a módon is el tudom/el tudja fogadni?” „Tényleg sajátomnak érzem?” „Tényleg sajátjának érzi?”
És ez egy nagyon fontos pont, amit nem lehet csak úgy átlépni. És érdemes előre felkészülni, végiggondolni.
Mert a leletek elkészülése után a konzultáción az orvos szinte biztos, hogy azt mondja „inszemináció”, vagy „lombik”. És ez akkor ott nagyon sokkoló. És az ember hirtelen szembesül ezekkel a kérdésekkel.
Persze, ha valakik már eljutnak eddig a pontig, akkor a válasz már valószínűleg „igen”, de az idáig eljutás nem kevés érzelmi káosszal járhat. Nem könnyű érzelmileg a Szerelmes EGYÜTTléttől eljutni a műtőasztalig. És, ha ez a pár egyik felének könnyebben megy, akkor az ő feladata átsegíteni ezen a másikat.
Ebben az apróságok épp úgy segíthetnek, mint az érvek.
Először az utóbbiak.
Az inszem előtt pár nap önmegtartóztatás ajánlott (van, amikor 5 nap kerül szóba, tapasztalatunk alapján két és fél – három nap kihagyás után sem volt probléma se a mennyiségnél, se a minőséggel), de utána már nincs ez a kötöttség. És, mivel a petesejt pár napig képes megtermékenyülni, így, bár valószínűbb a beavatkozás sikere, de nem kizárható, hogy egy utána történő Szeretkezésből fogan meg a Pici. Illetve egyikük, hiszen a tüszők (stimuláció után általában nem csak egy van) nem biztos, hogy egyszerre repednek.
A másik érv, hogy Szeretjük egymást. És az orvos nem „elvégzi helyettünk” a megtermékenyítést, hanem segít, hogy sikerülhessen az, ami valami miatt nem, vagy nehezen valósul meg. Hiszen, ha valakiknél a szüléssel probléma van, akkor is orvos és műtő kell egy császározáshoz, és ettől még nem lesz kevésbé saját a baba.
És akkor pár szó az „apróságokról”, amik segíthetnek.
Tudom, hogy nekünk ilyen szempontból szerencsénk van, hogy a munkahelyen ezt meg tudjuk oldani, de sokat segíthet, ha a pár együtt tud eljárni. Már az alapvizsgálatoknál is jó lehet, de van egy-két olyan pont, amikor nagyon nagy szükség lehet, hogy az ember ne maradjon egyedül.
Az egész „folyamat” a ciklus második-harmadik napján kezdődik. Ekkor van egy ultrahang, amikor közlik, hogy egyáltalán el lehet-e kezdeni a kezelést. Sajnos volt, hogy már itt kiderült, kénytelenek vagyunk egy hónapot kihagyni. 
Ha ekkor elkezdhető a stimuláció, akkor az első injekciót ekkor beadják, közben elmagyarázzák, mit és hogyan kell csinálni. Ezt sem hátrány, ha mindketten egyszer végignézzük, attól függetlenül, hogy később ki fogja beadni.
A következő pont a kontroll vizsgálat. Ekkor derül ki, hogy sikeres volt-e a stimuláció, azaz van-e érett tüsző (eddig, amikor eljutottunk idáig, szerencsére volt), illetve nincs-e túl sok tüsző (szerencsére eddig nem volt), mert három felett nem folytatják tovább a folyamatot, mert nagy a veszélye a túl sokszoros terhességnek. Ez elsőre furcsának hangzik, hiszen, minél több „lehetőség” van, annál biztosabb, hogy legalább egy sikerül, de ezt azzal magyarázták, hogy a sokszoros beágyazódás egyformán rontja a mindegyikük esélyét.
A következő nap a beavatkozás. Hivatalosan itt a pár férfi tagjának ½ 8 – 8 között kell jönni, a hölgynek 11 körül.
Mivel a beavatkozás kórházi zárójelentéssel végződik, amiben ajánlott pár nap pihenés, ezért a beavatkozás napján betegszabadságra lehet menni, így elegendő a férfinak szabit kivenni, ha lehet.
Reggel oda lehet menni, és (még egy jó dolog) kettesben be lehet menni a helyiségbe. Részben a férfi nem csak a tartálykával van kettesben, a nő pedig valamennyire részt vehet ebben a fázisban is, így ez mindkettőjük számára sokkal kevésbé személytelen.
Ez a soron kívüliséggel kb. negyed-fél órát vesz igénybe, azaz 8 – ½ 9 körülre vége. A hölgynek 10-11 körülre kell visszaérni, ezt majd mondják, nem a papíron szereplő 12-13 órából kell kiindulni, még, ha esetleg az is lesz belőle.
Azaz van egy másfél órától három óráig terjedő idő, amit el kell tölteni valamivel. Erre időjárástól függően több olyan lehetőség is van, ami lehetőséget ad arra, hogy ne keljen ott az előtérben üldögélni.
Mi eddig elmentünk a Duna partra (villamossal Moszkva térig – metróval 1 megálló, Batthyány tér), de a kórháztól nem messze ott a Városmajor, ahol szintén lehet sétálgatni, üldögélni, nyugodtan eltölteni az időt, amíg vissza kell menni.
Első alkalommal a visszaérkezésünk után azonnal sorra kerültünk, de a második alkalommal több órát kellett még az átöltözés után várni, mire sikerült a műtőben sorra kerülni. Ilyenkor egy kórteremben kell üldögélni, várni. Ekkor is jó, ha van valami társaság. Sokan vannak, akik ilyenkor olvasnak, esetleg rejtvényt fejtenek, vagy csak üldögélnek és pihennek, de van, aki ezt egyedül nehezen viseli.
És ilyenkor minden EGYÜTT töltött perc azt erősíti, hogy a Párunk is ugyanúgy teljes szívéből támogatja ezt az egész eljárást, számára is annyira fontos a Pici, mint nekünk.
Az inszemináció napján a Budai Meddőségi Centrumban (BMC) távozáskor egy kórházi zárójelentést adnak ki, ami táppénzre jogosít.
A zárójelentésben ajánlatként szerepel pár nap pihenés.
Ezt érdemes komolyan venni. Nem kizárólag a fizikai rosszullétek miatt, bár előfordulhat, hogy másnap-harmadnap is jelentkeznek olyan görcsök, ami nem biztos, hogy jó, ha a munkahelyen következik be, főleg, ha a kollégák nicsenek beavatva a kezelésbe, ami azért valószínű. A főnököt előbb-utóbb kénytelen belevonni mindenki (bár ettől a pillanattól a munkahelyi védettség is él – lásd Oldalak-Jog), a kollégák általában nem tartoznak ebbe a kategóriába.
A másik az egész érzelmi része. Érdemes végiggondolni, hogy (főként, mivel a kapott hormonoknak is lehet érzelmi mellékhatása) biztos érdemes-e reggel felkelni, időre, emberek közt, tömegben, forgalomban bemenni a munkahelyre, ahol egész nap szembesülhet mindenki a napi rutinnal, annak minden negatív apróságával, amire most esélyes, hogy sokkal érzékenyebben reagál. Vagy esetleg érdemes pár napot tényleg stresszmentesen pihenni.
Nem lógni, pihenni. Kerülni az előre nem tervezett stresszes helyzeteket. És megpróbálni kipihenni az addig összegyűlt stresszt.
Tehát betegszabadság. Ezt csak a háziovos írhatja ki, a kórházi zárójelentés alapján. Érdemes vele beszélni, de normális esetben a betegszabadságra kiírást telefonos bejelentés alapján is megteszi az orvos, nem kell aznap még oda is elmenni. Nálunk szerencsére így működik. A zárójelentést általában elég akkor elvinni, amikor a táppénzes papírt valaki elhozza. Mivel a zárójelentés elég egyértelmű, így a háziorvosnak nem kell feltétlenül látni a “beteget”, azaz a zárójelentés bemutatását és a táppénzes papír elhozását adott esetben más is megteheti, de ez függhet az orvostól, így ezt mindenképpen vele is egyeztetni kell.
Már csak 6 nap az eredményig… te jó ég, méééég 6 nap????
Furcsa… épp a minap válaszoltam egy lánynak a gyakorikerdesek.hu-n, mert ő is a BMC-be jár és valószínűleg jövő héten lesz az első inszeminációja. Nagyon fél és ezer kérdése van… Próbáltam segíteni… annak idején nekem is jó lett volna…
Írtam neki egy jó hosszú levelet, a lehető legapróbb részleteket is megosztottam vele, hogy mire számítson, elmondtam neki a saját tapasztalataim.
Próbáltam erőt adni és győzködni, hogy a beavatkozás után ne idegeskedjen, ne izguljon, ne “számolgassa a napokat” és ne zuhanjon magába, ha mégsem sikerülne elsőre…
Erre én most pont ezt teszem… számolgatok, s ahogy fogynak a napok, egyre izgatottabb vagyok… megfogadtam azt is, hogy nem fogok tesztelni… pedig akár hétvégén lehetne… de nem akarom… nem, nem, nem szabad… türelem…
Kedvesem valamit érezhet az izgatottságomból, mert már felvetette, hogy mi lenne ha hétfőre szabit vennék ki. Mert bármi is lesz az eredmény, lehet, hogy meg fog viselni.
Eredetileg úgy terveztük, hogy mivel korán reggel kell bemenni, bejövünk a munkahelyre, becsekkolunk majd onnan elmegyünk a BMC-be (szerencsére közel van) és utána vissza dolgozni…
Ha rossz hírt kapunk, akkor mégis lehet, hogy jó lenne dolgozni, mert az elterelné (valóban elterelné?) a gondolataim. De ha nem lesz elég erőm, és rámtör a sírhatnék… nem lenne szerencsés odabent… a főnököm tudja miben veszek részt, de azok, akikkel közvetlenül egy szobában ülök nem (illetve nem mindenről tudnak). És nem akarom, hogy kérdezősködjenek…
Akartam erről írni, de közben egy bejegyzés már született… így inkább azt egészítem ki.
Ez nem “csak” a szélsőségekről szól, hanem inkább a szélsőségek közötti hirtelen váltásokról… a hirtelen érzelmi ugrásokról… az egyik pillanatban a boldogság, a másikban a letargia…
A szexuális vágyra sem az igaz, hogy kevesebb lenne, vagy ritkábban, inkább a hirtelen, minden előjel nélküli feltámadás, ami a legkisebb, máskor fel sem tűnő dologtól egy pillanat alatt el tud tűnni. Amikor feltámad, akkor hirtelen, teljes energiával és perzselően intenzív, amikor eltűnik, akkor nem lecseng, hanem “megszűnik”. Mintha pár perccel korábban nem is lett volna semmi.
De ez az egész napot és éjszakákat végig tudja kísérni. A reakciók eltérnek a régebbiektől. Mintha az érzelmi központ kiélesedne. Az örömök sokkal jobban érződnek, a negatív hatások sokkal jobban fájnak… És a kettő között egy-egy pillanat csak az átmenetel. Néha már csak az erekcióból érezhető, hogy megtörtént a váltás.
És néha nehéz megérezni a határt… segíteni, nem ártani… fokozottabban figyelni mindenre, ami negatív hatást válthat ki, mert az most sokkal erősebb… türelem kell… bízni a Másikban… bízni magamban, Magunkban… és tudni, hogy a Pici(k)nek mind a kettőnkre szüksége van…
Rá kell gondolni… arra, hogy megfogan… hogy megkapaszkodik… hogy beágyazódik… és Neki szüksége van a nyugalomra… hiszen Érte, Értük vállaljuk ezt az egészet…
és Magunk miatt… amit egy pillanatig sem szabad elfelejteni! A Pici(k)nek Anyára és Apára van szüksége. És nem szabad elfelejteni, hogy ezt EGYÜTT kezdtük, és EGYÜTT is kell végigcsinálni…
Rengeteget lehet hallani, hogy építkezni “veszélyes”, mert sok kapcsolat rámegy, mire felépül egy ház… ezt még nem éltük át, de nehezen hiszem, hogy egy építkezés ennyi érzelmi próbával járhat… és sose, semmilyen körülmények között nem szabad elfelejtkezni a Másikról… hogy ezt az egészet Vele akarjuk… ez nagyon fontos!
“Az asszisztált reprodukciós beavatkozásokat végző intézetek kötelező adatgyűjtését a 339/2008 (XII.30.) Kormányrendelet. míg a 2008.08.01-12.31. között jelentett adatok nyilvánosságra hozatalát a 49/2008 (XII.31) sz. Egészségügyi Miniszteri rendelet szabályozza.”
Humán reprodukciós eljárásokkal kapcsolatos eredményességi adatok (katt. ide.)
Forrás: Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet
http://www.oszmk.hu/emki/
Igazából nem tudom van-e összefüggés de kezdem úgy érezni, hogy igen. A változó korral kapcsolatban már olvastam ilyesmiről de én attól még azért elég messze vagyok 
Szóval, már én is felfigyeltem rá, de tegnap a Párommal is beszélgettünk erről és ő is megerősítette, hogy egyre gyakrabban vannak szélsőséges hangulat ingadozásaim. Időnként úgy érzem, mintha a szexuális életünk is kicsit háttérbe szorulna emiatt, néha két együttlét között túl sok idő telik el…
Persze soha sem a mennyiség számított, hanem a minőség de valahogy mégis felfigyeltem erre.
Az előző hónapban, amikor a ciszta miatt fogamzásgátlót kellett szednem, éreztem egy kicsit, mintha a szex iránti vágyam csökkent volna, de ezt betudtam a bogyó mellékhatásának.
Most viszont a Párom is megerősített abban, hogy lehet összefüggés, hisz elég nagy adag hormonról van szó, az injekciók, a különböző bogyók és kapszulák által.
Azt szokták mondani, hogy a várandóság és a születés egy csoda…
S akik olyan helyzetben vannak, mint mi?
Számu(n)kra - orvosi segítséggel – talán bekövetkezik a terhesség… akkor ehhez mekkora csoda kell?
S aki nem hisz a csodákban?
Pedig…
“Vannak orvosi csodák… amelyek kívül állnak a tudomány határain…
Nem hiszünk a csodák létezésében… pedig léteznek…
A dolgok megtörténnek… nem tudjuk se megmagyarázni, se megakadályozni…
Egyszerűen csak megtörténnek… csodák mindennap történnek…
Csak sajnos nem mindig akkor, amikor mi szeretnénk…”
Összkomfortos, kényelmes, teljesen berendezett, all inclusive ellátással, melegséget adó otthon, 9 hónapra kiadó!
Kedvesem ma reggeli elszólása alapján… ez a MI levelünk a gólyának…
Túl vagyunk a második inszemináción a Budai Meddőségi Centrumban. Ahhoz képest, hogy nagyjából tudtuk mire számíthatunk, egy kicsit másként alakultak a dolgok.
Reggel Kedvesemmel együtt mentünk, hogy ő leadja a “mintát”. Kicsit késve érkeztünk, már majdnem 8 óra volt (fél 8-ra kellett volna mennünk). Ilyenkor egyébként nem kell végigvárni a sort (aminek egyébként a bejárat előtt van a vége), egyből a recepcióra kell menni és szólni. Az eddigiekkel ellentétben, most a másik folyosó végén lévő szobába, pontosabban kórterembe kísérték a Párom. A nővér kedvesen felajánlotta, hogy én is bemehetek nyugodtan
A “mintát” egyszerűen ott kellett hagyni, majd a recepción közölték, hogy 10 körülre menjünk vissza.
A köztes időben sétálgattunk a Duna-parton és reggeliztünk egy jóízűt a Nagyi Palacsintázójában. Míg reggel Kedvesem volt nagyon izgatott, sokkal jobban, mint az első alkalommal, délelőttre már én lettem tiszta ideg.
A múltkori alkalommal ellentétben, most nagyon sokat kellett várnunk. 10-re vissza is mentünk, majd nemsokkal később szólítottak. A nővér, aki elhelyezett, roppant kedves volt és ami még fontosabb, figyelmes is mindannyiunkkal (inszemesek, lombikosok). Bekísért ugyanabba a kétágyas kórterembe, ahol reggel voltunk , majd átöltözem. Nemsokkal később jött még két lány (lombikosok), egyikük a barátnőjével, másik a párjával. Ők már ismerték egymást. Rajtunk kívül volt még egy lány, neki ez már a harmadik inszeminációja, mint megtudtam.
Kezdett már egy kicsit szűk lenni a szoba ennyiünknek, így a nővér átkísért minket egy másik, nagyobb, ötágyas kórterembe, ahol már négy lány, (mind lombikosok) várakoztak.
Innentől kezde viszont már nagyon lelassult az idő, kezdett kissé idegörlővé válni minden pillanat. A mellettem lévőket szép sorban szólították és 5-10 percenként tolták vissza tolókocsiban a kórterembe. Fél 1-kor végül nekem szóltak, hogy 10 perc múlva én következem.
A műtő kb. 10 méterre volt a kórteremtől, így Kedvesem az ajtóíg kísérhetett. Sajnos be nem jöhetett, de lélekben végig velem volt.
Az eljárás ugyanaz, bár ezúttal jobban éreztem (fájt). Az orvosom szerint ez jó, mert akkor “jó helyen van”. A végén még meg is “dícsérte” a “mintát”. A lombikosokkal ellentétben, az inszemesek saját lábukon mennek vissza a kórterembe, ahol egy negyed-fél órát kell pihengetni.
12:45 körül történt a beavatkozás és 13:00-kor már az ágyban feküdtem.
Fél 2 körül, már felöltözve, ismét a recepciónál várakoztunk, hogy a zárójelentést megkapjuk. Pár perc múlva hívott is minket az orvos. Október 5-én lesz a biostrip, akkor reggel, első vizelettel menjünk, illetve addig naponta 3×1 Utrogestan hüvely kapszulát (1 doboz 1660 Ft, 30 db) kell használni. További javaslat, betegállományba vétel. Ez már múltkor is gondot okozott számomra, hogy mennyi időre?
Másik kényes kérdés, amivel nem jutottam dűlőre, a “hálapénz”. Kell ilyenkor adni? Vagy csak a “kezelés” végén, ha sikeres? Ha nem adok most, akkor hogy fog legközelebb kezelni, viselkedeni velem?
A Párom úgy gondolta, most még nem kéne, majd a végén (ha sikerül) és egyelőre ezzel most én is egyetértettem, de ugyanakkor aggasztott/aggaszt a dolog. Annyira utálom az ilyen “kényes” helyzeteket…
Mire hazaértünk már kezdtem némi fájdalmat érezni, de nem volt vészes. Majd 1-2 óra elteltével, 4 körül iszonyú erős görcsök törtek rám, mintha meg akart volna jönni. Ez kb. 1 órán keresztül tartott, végül kénytelen voltam bevenni valamit, mert már nem bírtam tovább. Nálam ilyenkor a Cataflam válik be, most is hatott. Este viszont még mindig tompán fájdogált.
Egy fontos kiegészítés:
Inszeminációt nem csak házasok esetében végeznek. Élettársak esetében is elvégezhetó, de ehhez szükség van egy a közjegyző által elkészített okiratra. Részletesebben egy korábbi bejegyzésben olvashatsz, ide kattintva.
Az utóbbi két alkalommal, amikor a BMC-ben voltunk, feltűnt, hogy mennyire kevesen voltak.
Sajnos úgy tűnik, mi a lehető legrosszabb időszakot fogtuk ki az előzetes vizsgálatokra és az első inszeminációra.
Pedig ha végiggondoltuk volna, számíthattunk volna rá és akkor talán máskor kezdtük volna el…
Ugyanis a nyári szabadságolások hatása nagyon érezhető volt. Általában max. 1 vagy 2 orvos látta el a pácienseket és a nővérkék közül is sokan szabin voltak. Minket is felváltva küldtek különböző orvosokhoz, aki épp ott volt.
Másik tapasztalatunk, ami ennyi idő elteltével már bizton állíthatunk, hogy az orvosok nem valami beszédesek. Épp csak annyit mondanak (azt is tőszavakban), ami feltétlenül fontos. Néha úgy tűnik, mintha “futószalagon” menne ez az egész.
A recepciós nővérkékről kivétel nélkül csak jót tudok mondani. Kedvesek, segítőkészek és mindig van pár jó szavuk. A hónapok úgy hozták, hogy az egyik nővérrel elég jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk, sokat segít, bátorít, megmagyarázza a dolgokat, és nem hagyja, hogy magam alá kerüljek.
LittleFox
CatBear
Legutóbbi hozzászólások