Túl vagyunk a második inszemináción a Budai Meddőségi Centrumban. Ahhoz képest, hogy nagyjából tudtuk mire számíthatunk, egy kicsit másként alakultak a dolgok.

Reggel Kedvesemmel együtt mentünk, hogy ő leadja a “mintát”. Kicsit késve érkeztünk, már majdnem 8 óra volt (fél 8-ra kellett volna mennünk). Ilyenkor egyébként nem kell végigvárni a sort (aminek egyébként a bejárat előtt van a vége), egyből a recepcióra kell menni és szólni. Az eddigiekkel ellentétben, most a másik folyosó végén lévő szobába, pontosabban kórterembe kísérték a Párom. A nővér kedvesen felajánlotta, hogy én is bemehetek nyugodtan :)

A “mintát” egyszerűen ott kellett hagyni, majd a recepción közölték, hogy 10 körülre menjünk vissza.

A köztes időben sétálgattunk a Duna-parton és reggeliztünk egy jóízűt a Nagyi Palacsintázójában. Míg reggel Kedvesem volt nagyon izgatott, sokkal jobban, mint az első alkalommal, délelőttre már én lettem tiszta ideg.

A múltkori alkalommal ellentétben, most nagyon sokat kellett várnunk. 10-re vissza is mentünk, majd nemsokkal később szólítottak. A nővér, aki elhelyezett, roppant kedves volt és ami még fontosabb, figyelmes is mindannyiunkkal (inszemesek, lombikosok). Bekísért ugyanabba a kétágyas kórterembe, ahol reggel voltunk :) , majd átöltözem. Nemsokkal később jött még két lány (lombikosok), egyikük a barátnőjével, másik a párjával. Ők már ismerték egymást. Rajtunk kívül volt még egy lány, neki ez már a harmadik inszeminációja, mint megtudtam.
Kezdett már egy kicsit szűk lenni a szoba ennyiünknek, így a nővér átkísért minket egy másik, nagyobb, ötágyas kórterembe, ahol már négy lány, (mind lombikosok) várakoztak.
Innentől kezde viszont már nagyon lelassult az idő, kezdett kissé idegörlővé válni minden pillanat. A mellettem lévőket szép sorban szólították és 5-10 percenként tolták vissza tolókocsiban a kórterembe. Fél 1-kor végül nekem szóltak, hogy 10 perc múlva én következem.

A műtő kb. 10 méterre volt a kórteremtől, így Kedvesem az ajtóíg kísérhetett. Sajnos be nem jöhetett, de lélekben végig velem volt.

Az eljárás ugyanaz, bár ezúttal jobban éreztem (fájt). Az orvosom szerint ez jó, mert akkor “jó helyen van”. A végén még meg is “dícsérte” a “mintát”. A lombikosokkal ellentétben, az inszemesek saját lábukon mennek vissza a kórterembe, ahol egy negyed-fél órát kell pihengetni.

12:45 körül történt a beavatkozás és 13:00-kor már az ágyban feküdtem.
Fél 2 körül, már felöltözve, ismét a recepciónál várakoztunk, hogy a zárójelentést megkapjuk. Pár perc múlva hívott is minket az orvos. Október 5-én lesz a biostrip, akkor reggel, első vizelettel menjünk, illetve addig naponta 3×1 Utrogestan hüvely kapszulát (1 doboz 1660 Ft, 30 db) kell használni. További javaslat, betegállományba vétel. Ez már múltkor is gondot okozott számomra, hogy mennyi időre?

Másik kényes kérdés, amivel nem jutottam dűlőre, a “hálapénz”. Kell ilyenkor adni? Vagy csak a “kezelés” végén, ha sikeres? Ha nem adok most, akkor hogy fog legközelebb kezelni, viselkedeni velem?
A Párom úgy gondolta, most még nem kéne, majd a végén (ha sikerül) és egyelőre ezzel most én is egyetértettem, de ugyanakkor aggasztott/aggaszt a dolog. Annyira utálom az ilyen “kényes” helyzeteket…

Mire hazaértünk már kezdtem némi fájdalmat érezni, de nem volt vészes. Majd 1-2 óra elteltével, 4 körül iszonyú erős görcsök törtek rám, mintha meg akart volna jönni. Ez kb. 1 órán keresztül tartott, végül kénytelen voltam bevenni valamit, mert már nem bírtam tovább. Nálam ilyenkor a Cataflam válik be, most is hatott. Este viszont még mindig tompán fájdogált.

Egy fontos kiegészítés: 
Inszeminációt nem csak házasok esetében végeznek. Élettársak esetében is elvégezhetó, de ehhez szükség van egy a közjegyző által elkészített okiratra. Részletesebben egy korábbi bejegyzésben olvashatsz, ide kattintva.