Akartam erről írni, de közben egy bejegyzés már született… így inkább azt egészítem ki.

Ez nem “csak” a szélsőségekről szól, hanem inkább a szélsőségek közötti hirtelen váltásokról… a hirtelen érzelmi ugrásokról… az egyik pillanatban a boldogság, a másikban a letargia…

A szexuális vágyra sem az igaz, hogy kevesebb lenne, vagy ritkábban, inkább a hirtelen, minden előjel nélküli feltámadás, ami a legkisebb, máskor fel sem tűnő dologtól egy pillanat alatt el tud tűnni. Amikor feltámad, akkor hirtelen, teljes energiával és perzselően intenzív, amikor eltűnik, akkor nem lecseng, hanem “megszűnik”. Mintha pár perccel korábban nem is lett volna semmi.

De ez az egész napot és éjszakákat végig tudja kísérni. A reakciók eltérnek a régebbiektől. Mintha az érzelmi központ kiélesedne. Az örömök sokkal jobban érződnek, a negatív hatások sokkal jobban fájnak… És a kettő között egy-egy pillanat csak az átmenetel. Néha már csak az erekcióból érezhető, hogy megtörtént a váltás.

És néha nehéz megérezni a határt… segíteni, nem ártani… fokozottabban figyelni mindenre, ami negatív hatást válthat ki, mert az most sokkal erősebb… türelem kell… bízni a Másikban… bízni magamban, Magunkban… és tudni, hogy a Pici(k)nek mind a kettőnkre szüksége van…

Rá kell gondolni… arra, hogy megfogan… hogy megkapaszkodik… hogy beágyazódik… és Neki szüksége van a nyugalomra… hiszen Érte, Értük vállaljuk ezt az egészet…

és Magunk miatt… amit egy pillanatig sem szabad elfelejteni! A Pici(k)nek Anyára és Apára van szüksége. És nem szabad elfelejteni, hogy ezt EGYÜTT kezdtük, és EGYÜTT is kell végigcsinálni…

Rengeteget lehet hallani, hogy építkezni “veszélyes”, mert sok kapcsolat rámegy, mire felépül egy ház… ezt még nem éltük át, de nehezen hiszem, hogy egy építkezés ennyi érzelmi próbával járhat… és sose, semmilyen körülmények között nem szabad elfelejtkezni a Másikról… hogy ezt az egészet Vele akarjuk… ez nagyon fontos!