Századik bejegyzés…

Lehetne pozitív… reménykedünk benne, hogy az lesz…

Lehetne bizakodó… elkezdődött egy olyan is… ott üldögél a piszkozatok közt… mire befejeződött volna, addigra már nem volt értelme publikálni… befejezni sem… egyelőre… most megint lehet várni rá, hogy mikor folytatódik…

Egyik sem lesz…

Már egy ideje nem írtunk… illetve elkezdődött egy-két bejegyzés, de nem fejeződtek be…

Valószínűleg nem is tudatosan, de miután úgy döntöttünk hagyunk egy kis szünetet a következő beavatkozás előtt, hogy érzelmileg is próbáljuk kiheverni az eddigi próbálkozásokat, megpróbáltunk váltani. Vettünk teákat (cickafark, pallást-fű), de végül nem lett kipróbálva.

Leálltunk a méhpempővel, úgy tünik egyelőre nálunk is inkább belekavar a ciklusba, mint segít.

Nem számolgattunk, nem ez alapján éltük az életünk. Ez most annyira így alakult, hogy elsőre az sem volt egyértelmű, mikor indult a legutolsó ciklus. Végül összehoztuk, hogy volt egy szombat, ami még nagyon rövid volt, utána a következő a 25 napon, kedden kezdődött.

És most hétfőn volt egy „mindjárt megjön” érzés. Ami után másnap nem volt semmi. Ekkor kezdtünk el visszaszámolgatni és az jött ki, hogy ez akár ki is jöhetne egy beágyazódásra… És megint jöttek a „véletlenek”… Egy cikk arról, hogy megérkezett Magyarországra az első idei gólya. És az ember akaratlanul is elkezd kombinálni.

Ha igaz az, hogy nem kell „rástresszelni”, akkor ennek teljes mértékben megfelelt az elmúlt pár hét. Előtte már a ciklus hossza is közelítette az elfogadható szintet.

Próbáltunk, szerintem sikerrel, stresszmentes időszakot megélnünk. És a „majdnem megjön” érzés után egy nappal egy a sok minden hirtelen összeadódik. És pillanatok kellettek ahhoz, hogy beleéljük magunkat. Nagyon…

És ez egészen szerda estig tartott… és kiderült, hogy megint semmi… és kiderült, hogy a századik bejegyzés ismét a csalódásról fog szólni. Arról, hogy túl vagyunk a második éven… hogy túl vagyunk a támogatott inszemek felén… és egyelőre még mindig nem vagyunk olyan érzelmi állapotban, hogy elkezdhessük a következőt…

Volt szó róla, hogy, ha most sem jön össze, akkor a következő ciklusban használjuk a teákat, a vitaminokat, teszteket, hogy van-e peteérés, és, ha igen, akkor mikor, de más volt ezt egy héttel ezelőtt felvetni, és más, most szembesülni vele… ráadásul úgy, hogy nem „simán” megjött, hanem adott egy kis tápot a reménynek… csak azért, hogy utána még nehezebb legyen szembesülni vele…

És ez, ami még ráadásul még jobban megnehezíti. A kiszámíthatatlanság. Hogy huszon-akármennyi nap után nem lehet tudni, ez már reménykeltő változás, vagy „csak” éppen csúszik az előzőzöz képest… és ilyenkor nem lehet nem reménykedni… beleélni magunkat… főleg, ha mindenféle „jelek” is segítenek…