Jelenleg a Március 2011 havi archívumában böngészel.
“Azt mondják, az ember két dologért képes mindent megtenni: hogy ne legyen, vagy hogy legyen gyereke… Hőseink mindennél jobban vágytak arra, hogy gyermekük szülessen. A remény hiábavaló, hosszú évei követték egymást, míg bebizonyosodott, csak a mesterséges megtermékenyítés, a lombik-bébi program segíthet rajtuk. Nehéz idők következnek. Eufória és kilátástalanság, fizikai és lelki tehertétel állítja állandó próba elé szerelmüket. De előttük lebeg a nagy cél: a gyermek… Magyarországon a házasságok és élettársi kapcsolatok közül minden tizedik meddő. A film két és fél éven át követi három pár sorsát, a gyermekért folytatott küzdelmét.”
(port.hu)
Részletes tartalom, kritika, a port.hu-ról, itt olvasható.
A filmről, a készítéséről még több információ itt olvasható.
Korábban már hallottunk róla, ma este lesz a Duna TV-n:
2011. Március 30. (Szerda) 22:41
2011. Március 31. (Csütörtök) 22:50
2011. Április 1. (Péntek) 22:30
2011. Április 2. (Szombat) 23:00
2011. Április 3. (Vasárnap) 22:15
…illetve a Duna II Autonómia adón:
2011. Március 31. (csütörtök) 19:55
2011. Április 1. (Péntek) 20:00
2011. Április 2. (Szombat) 19:30
2011. Április 3. (Vasárnap) 19:55
2011. Április 4. (Hétfő) 20:00
Úgy tűnik, új remény ébred azoknak, akik már több, sikertelen lombikon vannak túl…
A hvg.hu érdekes cikke ”Mi dőljön el a fogantatás pillanatában?” címmel itt olvasható.
Jóban vagyok a régi háziorvosommal, aki már nyugdíjas, csak néha-néha rendelget.
Már egy ideje volt szó arról, hogy megpróbálunk beszélni vele. Legutóbb, amikor éppen ő rendelt, amikor kint voltam, akkor fel is hoztam a témát. Azt válaszolta, hogy inkább beszéljek az új háziorvossal, aki egyébként nőgyógyász is, és ezért jobban otthon van a témában, többet tudna segíteni.
Pár alkalommal már voltam az új körzeti orvosnál, eddig elég szimpatikusan, emberileg állt a dolgokhoz, így, elhatároztuk, hogy felkeressük.
Egyik nap, amikor este rendelt, munka után kimentünk beszélni vele.
Meghallgatott minket, és, szerintem amióta ezt az egészet elkezdtük, az eddigi legnormálisabb és legtürelmesebb módon beszélt velünk.
Sok mindent mondott, sokféle dologról, amit utána napokig tartott végiggondolni. Ráadásul elég nehéz eldönteni, hogy mit hogyan értékeljünk…
Igazából nem is olyan egyszerű visszaidézni mindent, meg, hogy mi milyen sorrendben került szóba, úgyhogy az alábbi leírás inkább csak hozzávetőleges.
Igazából, talán a legfontosabb része a beszélgetésnek az volt, amikor az összeférhetetlenségről volt szó. Elmondtuk azt a pár dolgot, amit eddig tudtunk róla, mármint, hogy a méh „védelme” elpusztítja a spermiumokat. Ezt az orvos némi magyarázattal kiegészítette.
Úgy tűnik, valójában arról van szó, hogy a méh „immunrendszere” túl jól működik, és elpusztít minden testidegen ”behatolót”.
Ez valószínűleg nem konkrétan velem kapcsolatos, hanem feltehetően bárki más esetében is ez történne.
Ami számunkra meglepő volt, hogy az orvos szerint ez lehet az oka a sikertelen inszem-eknek is, mert ilyen esetben a felfecskendezett spermiumok „ellen” ugyanígy fellép a szervezet és elpusztítja. Azt mondta, hogy ezekben az esetekben nagyon alacsony az inszem sikerességére az esély.
Első körben azt ajánlotta, hogy próbáljunk meg megbarátkozni a lombikkal. 
((
Már egyszer-kétszer merült fel a gondolat, hogy szükség lehetne a lombikra, de az még nagyon „idegen”, főleg Kedvesemnek.
Már az is egy nagyon nehéz lelki dolog volt, hogy elmenjünk a BMC-be, hogy orvosi segítséget kérjünk. Az inszem, anno, elég „arculcsapásként” ért minket, hiszen abban reménykedtünk, hogy nem a beavatkozásokat fogják alapban eldönteni, hanem megpróbálnak segíteni, hogy természetes úton is összejöhessen a terhesség. Ehhez képest az inszem váratlan és ijesztő volt, de végül is sikerült olyan szinten megbarátkozni vele, hogy belevághassunk. „Hiszen „csak” a spermiumok bejutását segíti, de minden a szervezeten belül zajlik.”
Ezzel szemben a lombik nem egy, hanem két beavatkozás, ráadásul sokkal komolyabb, főleg a petesejt-kivétel. És mindez úgy, hogy a petesejt és a hímivarsejt sem a testen belül találkozik, hanem kívül, orvosi felügyelet mellett. És ezzel Kedvesem nagyon nem tud megbarátkozni.
Ezt tudtam, ezért meg is kérdeztem az orvost, nincs-e valami más lehetőség. Amikor nem „kikerülni” próbálják a problémát, hanem segíteni rajta.
Erre mondott még egy lehetőséget. Ami vagy sikerülhet, vagy nem, de mindenesetre sokáig (1 év, vagy esetleg több) tart.
Van egy nőgyógyász-immunológus Budapesten, aki hasonló esettekkel foglalkozik. Jelentkezni lehet hozzá, állítólag 1-2 hónap a bekerülés az első konzultációra. Ha belefér egy pár a programba, akkor TB támogatással lehet benne részt venni. A lényeg az, hogy Kedvesem szervezetét hozzászoktatnák az én sejtjeimhez, hogy ne kezelje idegenként. Ehhez állítólag az én vérlemezkéimet kapná meg Kedvesem infúzióban.
Viszont, ugyebár az első időpont 1-2 hónap. 1 évnél régebbi leleteket nem fogad el, azaz, akkor még legalább egy ciklus rámegy a vizsgálatokra. Ha egyáltalán elkezdhetünk bármit is, akkor az minimum 3-4 hónap. És ki tudja hány hónap a kezelés… ((
Mindenesetre feladta a leckét… hogy mit csináljunk…
Már egy ideje gondolkodtunk rajta, hogy jó lenne egy másik orvos véleményét is kikérni, főleg most, 3 év eltelte után, hogy milyennek látja ő a helyzetem, mire számíthatunk, merre és hogyan lenne érdemes továbbindulnunk… inszemináció folytatása vagy lombik.
Adódott egy lehetőség. Háziorvosunk ajánlotta egy kollégáját, aki nőgyógyász is, így hát elmentünk hozzá.
Meg kell hogy mondjam, az elmúlt három évben, a megannyi orvos közül, akikkel kapcsolatba kerültem, ő volt az, aki a legemberibb módon szólt hozzánk, aki végtelenül türelmes és kedves volt. Annak ellenére, hogy igazából bejelentkezés nélkül mentünk, ráaádsul nem is ő a háziorvosunk és meglehetősen sokan várakoztak odakint, mi pedig “csak beszélgetni” szerettünk volna, mégis meghallgatott, hagyta, hogy kérdezzünk, részletesen kifejtette a véleményét, ajánlott pár dolgot, amire először azt mondta, keressük meg a neten, de végül ő maga kereste meg nekünk az adatokat, kérés nélkül. Meglepődtem és meghatódtam kicsit a kedvességén, nem tudtam, hogy egy orvos ilyen is lehet. Talán mindez a megértés és türelem, illetve segítő szándék, amivel fogadott minket, abból adódhat, hogy ő maga is átélte mindezt, igaz kicsit másként, de a párjával ők is keresztül mentek a meddőség egyes szakaszain (azóta már boldog szülők!).
Leginkább párom beszélt, be kell valljam, eléggé féltem. Időnként helyeseltem illetve egy-egy tünetet, eredményt elmeséltem én is, de elsősorban figyeltem.
Sok mindent mondott.
Esetemben, véleménye szerint, sajnos mindenképpen szükségesnek látja az orvosi segítséget. Nem csak a megfogantatásnál, hanem a baba megtartásánál is. Az idő az, ami most nagyon ellenünk dolgozik. Bár ki nem zárta, de elég kevés esélyt lát arra, hogy természetes úton essek teherbe.
Az összeférhetetlenségről, amit nálam megállapítottak, arról megtudtam, hogy sajnos nem korlátozódik kizárólag a hüvelyváladékra, hanem az egész szervezetem érínti. Nem is értem, miért hittem én ezt, hiszen a nevében is benne van, immunológiai összeférhetetlenség. Mindez azért is fontos, mert egyrészről ez már önmagában megnehezíti azt, hogy beágyazódjon a baba, másrészről ha sikerül is ez, akár természetes, akár mesterséges úton, az összeférhetetlenség miatt valamivel nagyobb a valószínűsége egy esetleges elvetélésnek. Erre mindaddig megvan az esély, amíg a várandósság 5-6. hónapjába nem érek.
Így az inszemináció nem biztos, hogy jó megoldás, hisz a gyógyszeres rásegítéssel is kisebb a beágyazódás esélye. Persze a vetélés lehetősége mindegyik módszer után fennáll, de a lombiknál legalább ez kiküszöbölhető, s így már “csupán” a baba megtartására irányulhat minden orvosi segítség.
Elmondta, hogy úgy tűnik, az immunrendszerem “túl jól” működik, ami persze nem baj, sőt, de most, ebben a helyzetben… Megkérdeztük, hogy ez ellen lehet-e valamit tenni. Az immunrendszer mesterséges gyengítése nem biztos, hogy célravezető, ugyanakkor veszélyes is lehet, de jó hír, hogy megoldás mégis van. Igaz, így első hallásra elég komplikáltnak tűnik. Persze kérdés, hogy egy többéves meddőségi kezeléshez képest is?
Ajánlott egy igen neves immunológust, akinél próbálkozhatunk, de készüljünk fel arra, hogy ez egy meglehetősen időigényes eljárás, ráadásul már bekerülni hozzá is hosszú idő. Magáról az eljárásról nem beszélt részletesen, elöljáróban annyit mondott, hogy a Kedvesem laboratóriumban “kezelt” vérét kapnám meg én, egy kúra keretén belül, beépítve ezzel a szervezetembe az ő egyes, megfelelő sejtjeit. Elnézést, a pongyola megfogalmazásért, a lényeg, hogy valami ilyesmiről van szól. Azért ez így elsőre elég ijesztőnek tűnt, úgyhogy úgy gondoltuk Kedvesemmel, hogy jelenleg ezzel a lehetőséggel (még) nem élünk, egyelőre visszamegyünk a BMC-be és meglátjuk…
Mindazok alapján, amit elmondott, szerinte a lombik lenne a javasolt, persze lehet próbálkozni az inszeminációval, de valószínűleg nem lesz sikeres.
De számomra még mindig annyira idegen a lombik…
Márciusra terveztük, de az élet megint közbeszólt.
Gondoltam meggyorsítom, amit lehet és pár vizsgálatot elvégeztetek a nőgyógyásszal. Rákszürés, hüvelyi UH, stb.
Nos, sajnos a citológiához a kenetet nem tudta levenni az orvos, mivel kiderült, valamilyen gyulladást talált és azt előbb ki kell kezelni. Tünete nem igazán volt, nem is sejtettem, így eléggé elszomorodtam, mikor közölte, egy 8 napos kezelésen kell átesnem. Már megint. Ráadásul közben még esedékes lehet egy ciklus is (valamikor?).
Azért is bántott nagyon a dolog, mert egyrészről az utóbbi évben is már egyszer-kétszer előjött ez a gyulladás, ráadásul kétszer volt húgyuti fertőzésem is. Ami megijeszt, hogy egy ilyen gyulladástól sajnos összenövések is kialakulhatnak a petevezetékben, amit elvileg csak a HSG (illetve más hasonló vizsgálatok) képes kiszűrni. Azt meg a nőgyógyász itt nem végez. Úgy tudom, a BMC-ben általában a HSG-t nem ismétlik meg, hacsak nem történt olyan betegség, fertőzés, az utolsó vizsgálat óta, ami ezt indokolttá tenné. Az az igazság, hogy e tekintetben nem bízom a BMC-ben, félek, hogy ezzel együtt nem akarják újra elvégeztetni rajtam a HSG és ha valamikor el is jutok egy újabb beavatkozásig (inszem, lombik), enélkül kezdenének neki, pedig közben lehet, hogy valami megváltozott a petevezetékeimnél.
Nem tudom. Esetleg ha van valakinek ilyen jellegű tapasztalata, hálás lennék ha megosztaná velünk.
Szóval ennek következtében márciusra más “programunk” lett.
Megkaptam a gyógyszereket, az egyik kúrát még a ciklusom előtt sikerült befejeznem. Nem tudom, hogy a gyógyszer hatása-e vagy csak véletlen lenne, de a ciklusom elég hosszú volt (ahhoz képest ami nekem szokott lenni, 2-3 nap max, kevés és foltozgatós inkább), ráadásul nagyon-nagyon erős, eléggé darabos és szokatlanul fájdalmas is.
Szintén szeretnék tanácsot kérni az olvasóktól, hogy mi lehetett ennek az oka? Talán a gyulladás miatt nem tudott leszakadni eddig normálisan a nyálkahártya?
Múlt héten mentem vissza a nőgyógyászhoz, a gyulladás úgy tűnik eltűnt, így elvégezte a citológiát. Persze elmondtam neki minden más tünetet, de érdemben túl sokat nem fűzött hozzá. Viszont csinált egy hüvelyi UH-t. Hümmögött hozzá, egyszer-kétszer felvonta a szemöldökét, majd megkérdezte, hanyadik napon tartok. A 17. napon - válaszoltam. Újabb hümmögés, majd az orra alatt, halkan csak annyit mondott, 8 mm. A kezelőlapon láttam, hogy a 17. napon 8 mm-es nyálkahártya, egyébként minden rendben, nincs elváltozás, se ciszta.
Mikor kijöttem, Kedvesemmel számolgattunk egy kicsit. 17. nap… 8 mm-es nyálkahártya…
Valami azt súgja, ez nem valami bíztató.
A rákszűrés eredménye kb. két hét, közben valószínűleg egy újabb ciklus…
Vajon visszajutunk valaha a BMC-be?
Vagy…
Gyönyörű és ami a legfőbb, teljesen egészséges. Ő is és az Anyukája is.
Tényleg vannak csodák…
LittleFox
CatBear
Legutóbbi hozzászólások