Jelenleg a(z) ‘konzultáció’ kategória archívumában böngészünk.
Jóban vagyok a régi háziorvosommal, aki már nyugdíjas, csak néha-néha rendelget.
Már egy ideje volt szó arról, hogy megpróbálunk beszélni vele. Legutóbb, amikor éppen ő rendelt, amikor kint voltam, akkor fel is hoztam a témát. Azt válaszolta, hogy inkább beszéljek az új háziorvossal, aki egyébként nőgyógyász is, és ezért jobban otthon van a témában, többet tudna segíteni.
Pár alkalommal már voltam az új körzeti orvosnál, eddig elég szimpatikusan, emberileg állt a dolgokhoz, így, elhatároztuk, hogy felkeressük.
Egyik nap, amikor este rendelt, munka után kimentünk beszélni vele.
Meghallgatott minket, és, szerintem amióta ezt az egészet elkezdtük, az eddigi legnormálisabb és legtürelmesebb módon beszélt velünk.
Sok mindent mondott, sokféle dologról, amit utána napokig tartott végiggondolni. Ráadásul elég nehéz eldönteni, hogy mit hogyan értékeljünk…
Igazából nem is olyan egyszerű visszaidézni mindent, meg, hogy mi milyen sorrendben került szóba, úgyhogy az alábbi leírás inkább csak hozzávetőleges.
Igazából, talán a legfontosabb része a beszélgetésnek az volt, amikor az összeférhetetlenségről volt szó. Elmondtuk azt a pár dolgot, amit eddig tudtunk róla, mármint, hogy a méh „védelme” elpusztítja a spermiumokat. Ezt az orvos némi magyarázattal kiegészítette.
Úgy tűnik, valójában arról van szó, hogy a méh „immunrendszere” túl jól működik, és elpusztít minden testidegen ”behatolót”.
Ez valószínűleg nem konkrétan velem kapcsolatos, hanem feltehetően bárki más esetében is ez történne.
Ami számunkra meglepő volt, hogy az orvos szerint ez lehet az oka a sikertelen inszem-eknek is, mert ilyen esetben a felfecskendezett spermiumok „ellen” ugyanígy fellép a szervezet és elpusztítja. Azt mondta, hogy ezekben az esetekben nagyon alacsony az inszem sikerességére az esély.
Első körben azt ajánlotta, hogy próbáljunk meg megbarátkozni a lombikkal. 
((
Már egyszer-kétszer merült fel a gondolat, hogy szükség lehetne a lombikra, de az még nagyon „idegen”, főleg Kedvesemnek.
Már az is egy nagyon nehéz lelki dolog volt, hogy elmenjünk a BMC-be, hogy orvosi segítséget kérjünk. Az inszem, anno, elég „arculcsapásként” ért minket, hiszen abban reménykedtünk, hogy nem a beavatkozásokat fogják alapban eldönteni, hanem megpróbálnak segíteni, hogy természetes úton is összejöhessen a terhesség. Ehhez képest az inszem váratlan és ijesztő volt, de végül is sikerült olyan szinten megbarátkozni vele, hogy belevághassunk. „Hiszen „csak” a spermiumok bejutását segíti, de minden a szervezeten belül zajlik.”
Ezzel szemben a lombik nem egy, hanem két beavatkozás, ráadásul sokkal komolyabb, főleg a petesejt-kivétel. És mindez úgy, hogy a petesejt és a hímivarsejt sem a testen belül találkozik, hanem kívül, orvosi felügyelet mellett. És ezzel Kedvesem nagyon nem tud megbarátkozni.
Ezt tudtam, ezért meg is kérdeztem az orvost, nincs-e valami más lehetőség. Amikor nem „kikerülni” próbálják a problémát, hanem segíteni rajta.
Erre mondott még egy lehetőséget. Ami vagy sikerülhet, vagy nem, de mindenesetre sokáig (1 év, vagy esetleg több) tart.
Van egy nőgyógyász-immunológus Budapesten, aki hasonló esettekkel foglalkozik. Jelentkezni lehet hozzá, állítólag 1-2 hónap a bekerülés az első konzultációra. Ha belefér egy pár a programba, akkor TB támogatással lehet benne részt venni. A lényeg az, hogy Kedvesem szervezetét hozzászoktatnák az én sejtjeimhez, hogy ne kezelje idegenként. Ehhez állítólag az én vérlemezkéimet kapná meg Kedvesem infúzióban.
Viszont, ugyebár az első időpont 1-2 hónap. 1 évnél régebbi leleteket nem fogad el, azaz, akkor még legalább egy ciklus rámegy a vizsgálatokra. Ha egyáltalán elkezdhetünk bármit is, akkor az minimum 3-4 hónap. És ki tudja hány hónap a kezelés… ((
Mindenesetre feladta a leckét… hogy mit csináljunk…
Már egy ideje gondolkodtunk rajta, hogy jó lenne egy másik orvos véleményét is kikérni, főleg most, 3 év eltelte után, hogy milyennek látja ő a helyzetem, mire számíthatunk, merre és hogyan lenne érdemes továbbindulnunk… inszemináció folytatása vagy lombik.
Adódott egy lehetőség. Háziorvosunk ajánlotta egy kollégáját, aki nőgyógyász is, így hát elmentünk hozzá.
Meg kell hogy mondjam, az elmúlt három évben, a megannyi orvos közül, akikkel kapcsolatba kerültem, ő volt az, aki a legemberibb módon szólt hozzánk, aki végtelenül türelmes és kedves volt. Annak ellenére, hogy igazából bejelentkezés nélkül mentünk, ráaádsul nem is ő a háziorvosunk és meglehetősen sokan várakoztak odakint, mi pedig “csak beszélgetni” szerettünk volna, mégis meghallgatott, hagyta, hogy kérdezzünk, részletesen kifejtette a véleményét, ajánlott pár dolgot, amire először azt mondta, keressük meg a neten, de végül ő maga kereste meg nekünk az adatokat, kérés nélkül. Meglepődtem és meghatódtam kicsit a kedvességén, nem tudtam, hogy egy orvos ilyen is lehet. Talán mindez a megértés és türelem, illetve segítő szándék, amivel fogadott minket, abból adódhat, hogy ő maga is átélte mindezt, igaz kicsit másként, de a párjával ők is keresztül mentek a meddőség egyes szakaszain (azóta már boldog szülők!).
Leginkább párom beszélt, be kell valljam, eléggé féltem. Időnként helyeseltem illetve egy-egy tünetet, eredményt elmeséltem én is, de elsősorban figyeltem.
Sok mindent mondott.
Esetemben, véleménye szerint, sajnos mindenképpen szükségesnek látja az orvosi segítséget. Nem csak a megfogantatásnál, hanem a baba megtartásánál is. Az idő az, ami most nagyon ellenünk dolgozik. Bár ki nem zárta, de elég kevés esélyt lát arra, hogy természetes úton essek teherbe.
Az összeférhetetlenségről, amit nálam megállapítottak, arról megtudtam, hogy sajnos nem korlátozódik kizárólag a hüvelyváladékra, hanem az egész szervezetem érínti. Nem is értem, miért hittem én ezt, hiszen a nevében is benne van, immunológiai összeférhetetlenség. Mindez azért is fontos, mert egyrészről ez már önmagában megnehezíti azt, hogy beágyazódjon a baba, másrészről ha sikerül is ez, akár természetes, akár mesterséges úton, az összeférhetetlenség miatt valamivel nagyobb a valószínűsége egy esetleges elvetélésnek. Erre mindaddig megvan az esély, amíg a várandósság 5-6. hónapjába nem érek.
Így az inszemináció nem biztos, hogy jó megoldás, hisz a gyógyszeres rásegítéssel is kisebb a beágyazódás esélye. Persze a vetélés lehetősége mindegyik módszer után fennáll, de a lombiknál legalább ez kiküszöbölhető, s így már “csupán” a baba megtartására irányulhat minden orvosi segítség.
Elmondta, hogy úgy tűnik, az immunrendszerem “túl jól” működik, ami persze nem baj, sőt, de most, ebben a helyzetben… Megkérdeztük, hogy ez ellen lehet-e valamit tenni. Az immunrendszer mesterséges gyengítése nem biztos, hogy célravezető, ugyanakkor veszélyes is lehet, de jó hír, hogy megoldás mégis van. Igaz, így első hallásra elég komplikáltnak tűnik. Persze kérdés, hogy egy többéves meddőségi kezeléshez képest is?
Ajánlott egy igen neves immunológust, akinél próbálkozhatunk, de készüljünk fel arra, hogy ez egy meglehetősen időigényes eljárás, ráadásul már bekerülni hozzá is hosszú idő. Magáról az eljárásról nem beszélt részletesen, elöljáróban annyit mondott, hogy a Kedvesem laboratóriumban “kezelt” vérét kapnám meg én, egy kúra keretén belül, beépítve ezzel a szervezetembe az ő egyes, megfelelő sejtjeit. Elnézést, a pongyola megfogalmazásért, a lényeg, hogy valami ilyesmiről van szól. Azért ez így elsőre elég ijesztőnek tűnt, úgyhogy úgy gondoltuk Kedvesemmel, hogy jelenleg ezzel a lehetőséggel (még) nem élünk, egyelőre visszamegyünk a BMC-be és meglátjuk…
Mindazok alapján, amit elmondott, szerinte a lombik lenne a javasolt, persze lehet próbálkozni az inszeminációval, de valószínűleg nem lesz sikeres.
De számomra még mindig annyira idegen a lombik…
Végül is nem mentünk el.
Jó lett volna, ha egy (más módon végzett) átjárhatósági is benne lett volna, de az elég komoly plusz költséget jelentett volna.
Nem tudjuk, hogy egy év után mennyi vizsgálatot végeznek el újra, de belefutottunk egy lehetőségbe:
http://www.ciris.hu/hu/szolgaltatasaink/reprodukcios-egeszseg-szures.html
Felhívtuk őket. Kedves, kulturált, névvel bemutatkozó hölgy vette fel és elmondta a részleteket.
Férfi oldal:1 mintaadás (hétköznap délelőtt), ebből mindenféle vizsgálatok és tenyésztések és 2-3 hét múlva, az eredmények átbeszélése egy andrológussal.
Női oldal: 2 vérvétel, a 3. és 20. napon, hormonvizsgálat, valamint egy nőgyógyászati vizsgálat, kenetekkel, laborvizsgálatokkal. Az eredmények (szintén 2-3 hét) után egy konzultáció az eredmények megbeszélésére.
Igaz, hogy fizetős, de most kedvezményesen meg lehetne csináltatni… és ez most az egészségpénztári keretbe beleférhetne.
Még gondolkozunk rajta, de egy ideje már gondolkozunk azon, hogy jó lenne valami másik vizsgálat, ahol mások, más módon, más szemlélettel végzik a vizsgálatokat és értékelik az eredményeket.
Hátha más tud még valami plusz segítséget adni…
Azt hittem az idő majd segíteni fog, itt vannak az ünnepek, szabadság, lesz mivel elfoglalni magam, magunk és – legalább egy időre – meg tudok feletkezni arról, hogy megint nem sikerült…
De az igazság az, hogy minél inkább közeledett a karácsony, annál kevésbé vágytam rá. Már egy évvel ezelőtt is azt hittem, azt a karácsonyt már nem csak kettesben töltjük. Álmomban sem hittem volna, hogy az ideit is ugyanígy töltjük majd.
S ma újabb két ismerősről tudtam meg, hogy babát várnak. Mindketten a BMC-be járnak, az egyiküknek az első inszeminációja sikerült.
Ez a hír (is) meglehetősen felkavart érzelmileg… örültem nekik, próbáltam, próbálok erőt meríteni a sikerükből de ugyanakkor érzem, még mindig nem sikerült eljutnom arra a szintre, hogy el tudjam fogadni a mi sikertelenségünket. Az elutasítás, tagadás, saját magammal szembeni düh, alkudozás, magyarázkodás, okok keresése, csalódottság határain hullámzom.
Bár nem kaphattam meg az élettől a legszebb ajándékot, de azért a sorsnak úgy tűnik van humorérzéke…
Vasárnap elkezdtem barnázgatni… a ciklusom 20. napján… meglepődtem, mert ilyen korán, ilyesmit, eddig még sohasem tapasztaltam. Legelső gondolatom az volt, talán meg fog jönni, de aztán valahogy csak elvetettem, mert 20 napos ciklus eléggé rövid lenne (eddig a legrövidebb ami valaha volt, 24 napos volt).
Persze a második gondolatom, hogy ez talán valami másnak lehet a jele… talán a beágyazódásé lenne? Végülis időben beleillene, hisz a beágyazódás általában a megtermékenyítéstől számított kb. 7-10 nap körül megy végbe. Ráadásul sokaktól hallottam, hogy barnázgatás, kis folyás utalhat rá. S tulajdonképpen visszaszámolva a napokat, voltunk is együtt abban az időszakban, így akár…
Meglehetősen sikerült fellelkesülnünk, még a karácsonyi teszt gondolata is felmerült bennünk, de aztán pár óra elteltével mindez eltűnt.
Megjött.
Bőven elég lett volna érzelmileg azt megemészteni, hogy nem sikerült az inszem és a karácsonyi álmunk is szertefoszlott, na de, hogy pont karácsonykor kelljen még menstruálnom is…
Ráadásul így, életem legrövidebb ciklusát produkálva… azon kívül, hogy elszomorított a dolog, meg is ijesztett, mivel nem igazán tudtam/tudok mit kezdeni egy ilyen rövid ciklussal.
Szóltunk az orvosunknak, hogy szeretnénk vele beszélni. Az elmúlt egy-két hétben már felmerült ez a gondolat, sokat beszélgettünk Kedvesemmel s ezalatt pár kérdés már megfogalmazódott bennünk, amit szerettünk volna az orvosunktól megkérdezni.
Mikor meglátott minket, először felcsillant a szeme, s az első kérdése az volt:
“Terhes?”
“Nem.” – feleltem, s erre csalódottan csak annyit mondott, hogy:
“Pedig annak örültem volna, ha spontán…”
A lényeg, hogy ilyen rövid ciklus esetén valószínűleg nem volt peteérésem.
Az elmúlt hónapokban egy párszor már hallottam ezt az orvostól, tudom, hogy ez az egyik probléma velem, de abban bíztam, hogy ez talán idővel helyreáll, s a szervezetem ha lassan is, de normálisan fog majd működni.
Viszont azért jó hírt(?) is mondott; a legutóbbi inszeminációkor, a beavatkozás napján 10 mm-es volt a méhnyálkahártyám, ami ugye a beágyazódásig még nő is, és ez már megfelelő vastagság.
Jó hír… örülök, illetve örülnék, de akkor miért nem sikerült az inszem?
Ha az injekciók segítségével lett peteérésem, ha a beavatkozással kikerültük az összeférhetetlenség problémáját, ha a méhnyálkahártya is elég vastag, akkor miért nem fogant meg a Pici?
Továbbra is egy olyan kérdésre keresem a választ, amire valószínűleg soha nem fogom megtalálni, s azt hiszem nincs senki, aki megmagyarázhatná, hogy mi volt a hiba… hogy mit kéne legközelebb máshogy csinálni…
Ahogy Kedvesem is írta, itthon vagyunk. De sajnos csak ketten vagyunk.
Miközben a recepciónál várakoztunk, megjelent az orvosunk és kérte, hogy ha az előttünk lévő másik két lány végzett, menjünk be. Úgy tűnik mi lehettünk az utolsók.
Remegett a gyomrom, úgy izgultam, s az utolsó pillanatig bíztam benne, hogy most végre sikerült és szülők leszünk.
Majd kinyílt az ajtó és szólítottak.
Az orvosunk fellapozta a dossziénkat, majd sóhajtott egy nagyot, ránk nézett is azt mondta:
- Nem lett jó.
Először nem is értettem vagy csak nem akartam érteni. Arra gondoltam, hogy talán rossz volt a teszt, meg kéne ismételni.
Közben leültem és pár pillanat múlva már kezdtem felfogni, hogy nem a teszt volt rossz.
Kérdezte, használom-e még az Utrogestant, azt feleltem igen. Majd megkérdezte azt is, megjött-e, mire én mondtam, hogy nem.
Úgy tűnik emlékezhetett az első két inszeminációra, mivel azok után is ez volt a helyzet. Az utrogestan megint késlelteti a menstruációm. Hagyjam abba és akkor meg fog jönni… Majd hozzátette, hogy úgy tűnik megfelelő a progeszteron szint a szervezetemben, mivel így reagálok az Utrogestanra. Ha megjött volna, akkor valószínűleg kevés lenne a progeszteron.
Egy nagyon halvány, inkább kényszeredett mosoly hagyta el a szám, belegondoltam, hogy most akkor ennek örülnöm kéne…
A legrosszabb számomra azt volt, amikor egy pár pillanatnyi csönd után ránknézett és közölte:
- Jövőre várjuk vissza…
Ennyi volt. Elköszöntünk, kimentünk és alighogy becsuktam magam mögött az ajtót, már potyogtak a könnyeim. Annak tudtam csak örülni, hogy Kedvesem velem volt és hozzábújhattam. Átölelt és hagyta, hogy sírjak…
Szerencsére rajtunk kívül nem volt már más a folyosón, így most nem kellett annyira “tartanom” magam.
Pár perc múlva összeszedtem magam majd elindultunk kifelé. Beszálltunk a kocsiba, erre az nem indult. Hihetetlenül furcsa volt ott abban a pillanatban. Nem is tudom, háromszori-negyedszeri próbálkozásra sikerült csak beindítani. Soha ilyen probléma nem volt még vele, ráadásul nemrég volt a szokásos szervízen is.
Már alig vártam, hogy hazaérjünk. Vettünk egy jó meleg fürdőt, majd lefeküdtünk és én magamra húztam a plédem. Próbáltam kikapcsolni, megnyugodni, de akárhányszor csak eszembe jutott egy-egy momentum erről az egészről, újra potyogtak a könnyeim.
Olyan igazságtalan az élet. Egyfolytában arra gondolok, mennyire szerettem volna már úgy megsimogatni a hasam, mennyire vártam már az első UH felvételt, mennyire vágytam arra, hogy az idei karácsonyt már hármasban (négyesben) tölthessük. S most mindez szertefoszlott.
Miért nem tudom oly könnyedén felfogni, mint mások? Miért nem tudok én is legyinteni, hogy sebaj, majd legközelebb…?
Most már nincs más dolgom, mint várni, hogy mikor fog végre megjönni. Mert azt hiszem, akkor fogom csak igazán elhinni és elfogadni.
Reggel a rádióban szó volt a zombikról… most nagyjából ezt érzem… odáig saját magam voltam, amíg bementünk az orvoshoz… tudtam mit fog mondani, ezért először nem is értettem mit mond… aztán kiderült, nem azt, amit vártam/vártunk… kijöttünk… tulajdonképpen lehet hogy kívülről fel sem tűnt… hiszen beültem az autóba… bár, ami még sose történt, a kocsi csak sokadik próbálkozásra volt hajlandó elindulni… hazavezettem… minden probléma és gond nélkül… de az egész olyan üres volt… kívül egy keret, ami teszi, amit tennie kell, de belül nincs tartalom… nincsenek érzések… csak a döbbenet és az üresség… és a kérdés: MIÉRT?!?!?!?!?
Az előző bejegyzés után gondoltam érdemes visszatérni arra, hogy ezek a saját tapasztalataink. Saját emlékeink, jegyzeteink. Nem biztos, sőt valószínű, hogy mindenki máshogy él meg dolgokat.
Mivel ezzel nem csak visszaemlékezni szeretnénk, nemcsak naplónak szánjuk, hanem reméljük lesz, akinek segíteni tudunk vele, így kérünk, ha valamelyik hozzászólásról véleményed van, írd meg, ha szeretnéd kiegészíteni más szemszögből írd meg. Ha szeretnél tudni valamit, ha szeretnél kérdezni valamit, nyugodtan írjál. Válaszolunk, és ha tudunk, akkor segítünk. Írhatod akár mgjegyzésbe egy adott cikkhez, vagy írhatsz privát levelet a littlefoxie79@gmail.com -ra.
Előadás
Minden hónap első és harmadik keddjén, délután 14.00-tól egy előadást tartanak, amin bemutatják a BMC működését, beszélnek a kivizsgálásokról, általánosan bemutatják, mire számíthatnak azok, akik felkeresik az intézetet.
Az előadás időtartama kb. 1 óra, ez után zárásként egy kb. 10 perces filmet is bemutatnak.
Mi most, két sikertelen inszemináció után, a harmadik stimulációs ciklus elkezdését követően mentünk el megnézni.
Röviden összefoglalva: érdemes.
Nem akartunk kockáztatni, egy kis ráhagyással mentünk, nem sokkal fél kettő után már ott voltunk. Akkor még egy valaki volt csak ott, illetve velünk együtt érkezett még egy hölgy, aki szintén erre jött. Egy darabig ez nem is változott, az előtérben kellett várakozni. Háromnegyed után kezdtek egyre többen feltűnni, a kezdésre kb18-20 fő gyűlt össze. Mivel ennyien már orvosi szobában nem férnénk el (kisebb létszámmal ott tartják), így az előtér lett gyorsan átalakítva színházterem elrendezéssel. A beforgatott kétszemélyes székek mellett normál székek is sorba lettek rakva, így egy-két perc múlva már kezdődött az előadás.
Újvári doktor úr tartotta, így utólag visszagondolva, nagyon jól összeszedve, hogy egy órába minél több, átfogó és részletes információval szolgálhasson.
Elején egy általános adattal kezdte. Rendszeresen nemi életet élő párok 50%-nál fél éven, 80%-nál egy éven belül bekövetkezik a terhesség.
A maradék 20% esetében (azaz egy év után) mindenképpen érdemes felkeresni valamilyen szakrendelést.
Ezek után kitért arra, hogy míg régebben ilyen esetekben egyértelműen a pár női tagját tartották felelősnek, ez napjainkban jelentősen változott. Az őket felkereső párok 40%-ban a férfinél (is) van valami rendellenesség. Ez lehet a spermiumok alacsony száma, nem megfelelő minősége, de szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy a spermiumok ki sem tudnak jutni a mellékherékből.
Konkrétan ezek egyike sem jelent kizáró okot, mert akár egyetlen, eltávolított szövetből kinyert, akár mozgásképtelen spermiummal is képesek már megtermékenyíteni petesejtet. (Az előadás utáni videó többek között ezt is bemutatja, mikroszkópos felvételekkel).
Elmondta, hogy a férfiaknál mikor és milyen vizsgálatokat kell megcsinálni, és ezek konkrétan mit jelentenek.
Ezek után rátért a női vizsgálatokra. Szintén elmondta, hogy mikor milyen vizsgálatokat kell megcsinálni és mi ennek az értelme.
Külön kiemelte az átjárhatósági vizsgálatokat. Kitért a vizsgálat folyamatára, azaz, mire számítson a hölgy a vizsgálat alatt, illetve, hogy mit mutathat ki a vizsgálat. Hozott fel példákat arra, hogy milyen elváltozásokat sikerült már kimutatni ezzel, amelyeket (pl.: petevezetők hiánya, kettős méh, stb) egy részét ki tudják kerülni, más részét egyszerű sebészeti beavatkozással meg tudják oldani. Elmondása szerint a falakat borító gyermek-képek egy része ilyen esetekben is sikeresen megfogant és megszületett babákat mutat be.
Több alkalommal is szóba került, hogy elég nagy számban fordul még elő az „ismeretlen ok miatt” be nem következő terhesség.
Amikor a vizsgálatok nem adnak egyértelmű magyarázatot a gyermektelenségnek.
Mindenesetre a vizsgálatok után két lehetőség van, az eredmények figyelembevételével, az inszemináció, vagy a lombik.
Az inszemináció: a természetes folyamathoz eléggé hasonló folyamat, a megtermékenyítés a női testen belül történik, a természetes folyamathoz képest két fő eltérés egyike, hogy a női szervezet hormon-injekciókkal stimulálva van és a tüsző megrepesztése is ellenőrzött, hormon-injekcióval irányított időben történik, a másik eltérés, hogy a spermiumokból kiválogatják a legegészségesebbeket és egy csövön keresztül közvetlenül a méh fölső végébe, a petevezetőkhöz fecskendezik őket, így kevesebb utat kell megtenniük a petesejthez.
A lombik: a túlstimulált petefészekből a megért petesejteket leszívják és laboratóriumban termékenyítik meg, majd az osztódásnak indult, életképes embriókat visszafecskendezik a méhbe.
Felsorolt mellékhatásokat, aminek egy része a hormonok miatti túlstimulációhoz kapcsolódik. Felhívta a figyelmet, hogy ezekben az esetekben itt a BMC-ben kell jelentkezni, és a szükséges kezeléseket itt, illetve BMC orvosi felügyelettel a János Kórházban kapja meg az érintett.
Mellékhatásként említette a többes terhességet!!!
Ez meglepő lehet, de a több magzat növeli a koraszülés esélyét, így orvosi szempontból kockázatot jelent. Ami érdekes, elhangzott, hogy több országban a beültethető embriók számát 1-ben maximálják!!!
A BMC-ben alapban 36 éves korig 2, e felett 3, negyven valahány éves kortól ennél több embriót is beültetnek. A fel nem használt embriókat lefagyasztják, ezeket későbbi beültetéseknél fel lehet használni.
Ugyanez az oka, hogy az inszemináció folyamatánál túlstimulációtól megnövő 3-nál több érett tüsző esetében az eljárást megszakítják s az inszemináció nem kerül végrehajtásra.
A túlstimuláció elkerülése érdekében a támogatott eljárásoknál két inszemináció között 1 hónap, két lombik között 2 hónap szünetet kell hagyni. Ez jogszabályi előírás. Ettől saját kérésre el lehet térni, de ebben az esetben a támogatást nem lehet igénybe venni, a gyógyszereken kívül az eljárás költségeit (100.000 Ft) is ki kell fizetni.
Annak ellenére, hogy a jelenlegi orvosi lehetőségekkel a férfi és a női szervezet problémái esetén is nagyon nagy a sikeres megtermékenyülés esélye, a sikeres terhességek a párok 30%-nál érhetőek el.
Ez az elmondás alapján leginkább a visszaültetés folyamatából adódik. Az embrió követhetően bekerül a fecskendőbe, ahonnan a méhbe fecskendezésre kerül sor. Ez az utolsó fázis, amikor nyomon tudják követni, mi történik. Használat után a fecskendőt speciális oldatban átmossák és az oldatot átvizsgálják, eltűnt-e belőle az embrió. Amennyiben itt nem találják nyomát, akkor feltételezik, hogy megfelelő módon bekerült a méhbe.
Innentől kezdve a kb. 2 héttel későbbi biostrip vizsgálatig nem tudják, mi történik. Ha ekkor a vizeletben a HCG szintje elér egy adott értéket, akkor terhesség valószínűsíthető. Ha jelentősen meghaladja, akkor többes terhesség. Ha a határérték alatt marad, akkor a terhesség nem következett be. De a „miért?” kiderítését jelenleg nem tudják megfelelő orvosi módszerekkel támogatni.
A sikeres terhesség esetén három hónapig követik nyomon a fejlődést, utána a jelentkezőket visszaküldik a beutaló orvoshoz, illetve oda, ahol majd szülni szeretnének. A kérésük annyi, hogy a szülés után szeretnének egy fényképet kapni, illetve a szülés utáni zárójelentésből egy másolatot kérnek, hogy tudják követni, későbbiekben normálisan zajlott-e minden, vagy adódtak-e komplikációk.
És még egy fontos dolog, amire felhívta a figyelmet: a türelem.
Tapasztalataink alapján a beavatkozásokhoz kapcsolódó sperma-leadás az egyetlen kiemelt prioritású dolog, ami konkrét időre megy, ezt ugyanis 8-1/2 9-ig meg kell csinálni, hogy a labor dolgozni tudjon.
Van más olyan eset is persze, amikor időpontra, vagy soron kívül kell menni, de ezekben az esetekben is előfordulhat több órás várakozás. Pl: a hsg-re ugyan fix időpontra kell jönni, de a vizsgálatra menni akkor lehet, ha a röntgen felszabadul. Egy egyszerű ultrahangra be lehet jutni fél órás belül is, de, ha úgy jön ki, akkor 2-3 órás várakozás itt is előfordulhat.
Azaz, aki ide elmegy vizsgálatra, az számítson arra, hogy azt a délelőttöt/napot jó eséllyel ott töltheti. És ez nem az orvosi hozzáállás miatt van, hanem a Centrum munkamenetéből és a jelentkezők számából adódik. Az orvosi/nővéri/recepciós kör mindent megtesz, hogy lehetőségek szerint minden minél gördülékenyebben menjen.
Mindenesetre két inszemináció után is érdekes és információ-gazdag volt az előadás, amire egyszer mindenképpen megéri elmenni.
Még akkor is, ha ezt az összefoglalót valaki végigolvasta. 
Ráadásul az előadás végén lehetőség van azokat a kérdéseket is feltenni, amikre máskor nem jutott idő.
Bár a mai nap alapvetően arról szólt, hogy végre megkezdhetjük az 1. inszeminációra való felkészülést, de emellett végre sikerül kideríteni mi is a probléma valójában.
Miután a múltkori konzultációnk meglehetősen információ-szegényre sikeredett és végre a “választott” orvosunk vizsgált, hát most megragadtam az alkalmat, hogy megkérdezzem, tulajdonképpen mi is a probléma velünk, miért az inszemináció a megoldás? Persze az orvosom kapásból visszakérdezett, hogy a konzultáción nem mondták meg? Mondtam, hogy nem volt valami beszédes a másik orvos, mire ő azt felelte, kedvesen, hogy pedig ő se valami bőbeszédű.
Szóval, sajnos esetemben két probléma “nehezíti a teherbeesést”. Nincs peteérésem, illetve összeférhetetlenség áll fenn közöttünk a Kedvesemmel. Ez utóbbi azt jelenti, hogy “a méhnyak nyákja (cervyx) spermium ellenanyagot tartalmaz”, vagyis a szervezetem immunreakcióként elpusztítja a spermiumok nagy részét.
Persze az első kérdés ami felmerült bennem:
- Akkor természetes úton nekünk nem lehet már gyermekünk?
- Ugyan, dehogy! – felelte az orvos – Csak nehezebben.
Hát mit mondjak… épp elég lett volna egyetlen probléma is, amivel foglalkozni kell, na de így…
A peteérési problémákról tudtam illetve sejtettem, mert annak idején amikor ovulációs teszteket használtam, mind negatív volt.
Viszont ez az összeférhetetlenség új dolog volt. Egyébként ennek kimutatására az ún. PCT (postcoitalis teszt) szolgál, amikor a vizsgálat előtt pár órával a pár közösülését követően megvizsgálják a nő hüvelyváladékát, pontosabban annak spermium tartalmát.
LittleFox
CatBear
Legutóbbi hozzászólások