Kedves Olvasó!

Az előző bejegyzés után gondoltam érdemes visszatérni arra, hogy ezek a saját tapasztalataink. Saját emlékeink,  jegyzeteink. Nem biztos, sőt valószínű, hogy mindenki máshogy él meg dolgokat.

Mivel ezzel nem csak visszaemlékezni szeretnénk, nemcsak naplónak szánjuk, hanem reméljük lesz, akinek segíteni tudunk vele, így kérünk, ha valamelyik hozzászólásról véleményed van, írd meg, ha szeretnéd kiegészíteni más szemszögből írd meg.  Ha szeretnél tudni valamit, ha szeretnél kérdezni valamit, nyugodtan írjál. Válaszolunk, és ha tudunk, akkor segítünk. Írhatod akár mgjegyzésbe egy adott cikkhez, vagy írhatsz privát levelet a littlefoxie79@gmail.com -ra.

2. inszemináció

Túl vagyunk a második inszemináción a Budai Meddőségi Centrumban. Ahhoz képest, hogy nagyjából tudtuk mire számíthatunk, egy kicsit másként alakultak a dolgok.

Reggel Kedvesemmel együtt mentünk, hogy ő leadja a “mintát”. Kicsit késve érkeztünk, már majdnem 8 óra volt (fél 8-ra kellett volna mennünk). Ilyenkor egyébként nem kell végigvárni a sort (aminek egyébként a bejárat előtt van a vége), egyből a recepcióra kell menni és szólni. Az eddigiekkel ellentétben, most a másik folyosó végén lévő szobába, pontosabban kórterembe kísérték a Párom. A nővér kedvesen felajánlotta, hogy én is bemehetek nyugodtan

A “mintát” egyszerűen ott kellett hagyni, majd a recepción közölték, hogy 10 körülre menjünk vissza.

A köztes időben sétálgattunk a Duna-parton és reggeliztünk egy jóízűt a Nagyi Palacsintázójában. Míg reggel Kedvesem volt nagyon izgatott, sokkal jobban, mint az első alkalommal, délelőttre már én lettem tiszta ideg.

A múltkori alkalommal ellentétben, most nagyon sokat kellett várnunk. 10-re vissza is mentünk, majd nemsokkal később szólítottak. A nővér, aki elhelyezett, roppant kedves volt és ami még fontosabb, figyelmes is mindannyiunkkal (inszemesek, lombikosok). Bekísért ugyanabba a kétágyas kórterembe, ahol reggel voltunk , majd átöltözem. Nemsokkal később jött még két lány (lombikosok), egyikük a barátnőjével, másik a párjával. Ők már ismerték egymást. Rajtunk kívül volt még egy lány, neki ez már a harmadik inszeminációja, mint megtudtam.
Kezdett már egy kicsit szűk lenni a szoba ennyiünknek, így a nővér átkísért minket egy másik, nagyobb, ötágyas kórterembe, ahol már négy lány, (mind lombikosok) várakoztak.
Innentől kezde viszont már nagyon lelassult az idő, kezdett kissé idegörlővé válni minden pillanat. A mellettem lévőket szép sorban szólították és 5-10 percenként tolták vissza tolókocsiban a kórterembe. Fél 1-kor végül nekem szóltak, hogy 10 perc múlva én következem.

A műtő kb. 10 méterre volt a kórteremtől, így Kedvesem az ajtóíg kísérhetett. Sajnos be nem jöhetett, de lélekben végig velem volt.

Az eljárás ugyanaz, bár ezúttal jobban éreztem (fájt). Az orvosom szerint ez jó, mert akkor “jó helyen van”. A végén még meg is “dícsérte” a “mintát”. A lombikosokkal ellentétben, az inszemesek saját lábukon mennek vissza a kórterembe, ahol egy negyed-fél órát kell pihengetni.

12:45 körül történt a beavatkozás és 13:00-kor már az ágyban feküdtem.
Fél 2 körül, már felöltözve, ismét a recepciónál várakoztunk, hogy a zárójelentést megkapjuk. Pár perc múlva hívott is minket az orvos. Október 5-én lesz a biostrip, akkor reggel, első vizelettel menjünk, illetve addig naponta 3×1 Utrogestan hüvely kapszulát (1 doboz 1660 Ft, 30 db) kell használni. További javaslat, betegállományba vétel. Ez már múltkor is gondot okozott számomra, hogy mennyi időre?

Másik kényes kérdés, amivel nem jutottam dűlőre, a “hálapénz”. Kell ilyenkor adni? Vagy csak a “kezelés” végén, ha sikeres? Ha nem adok most, akkor hogy fog legközelebb kezelni, viselkedeni velem?
A Párom úgy gondolta, most még nem kéne, majd a végén (ha sikerül) és egyelőre ezzel most én is egyetértettem, de ugyanakkor aggasztott/aggaszt a dolog. Annyira utálom az ilyen “kényes” helyzeteket…

Mire hazaértünk már kezdtem némi fájdalmat érezni, de nem volt vészes. Majd 1-2 óra elteltével, 4 körül iszonyú erős görcsök törtek rám, mintha meg akart volna jönni. Ez kb. 1 órán keresztül tartott, végül kénytelen voltam bevenni valamit, mert már nem bírtam tovább. Nálam ilyenkor a Cataflam válik be, most is hatott. Este viszont még mindig tompán fájdogált.

Egy fontos kiegészítés: 
Inszeminációt nem csak házasok esetében végeznek. Élettársak esetében is elvégezhetó, de ehhez szükség van egy a közjegyző által elkészített okiratra. Részletesebben egy korábbi bejegyzésben olvashatsz, ide kattintva.

1. inszemináció

Megvolt az első inszeminációnk a Budai Meddőségi Centrumban (BMC). Túl vagyunk rajta. A beavatkozás a ciklusom 13. napján történt.
Reggel a Párommal korán indultunk, mivel fél 8 és 8 körülre kellett mennünk. Először neki kell “mintát” adnia, amit majd megtisztítanak és elkészítik a beavatkozáshoz. Sikerült megoldanunk, hogy vele együtt én is bemehessek a “szobába”, így azért egy kicsit közvetlenebb a folyamat.  Miután leadta a mintát, elküldtek minket, hogy menjünk el nyugodtan valamerre, elég lesz 10-11 között valamikor visszajönnünk.

Addig elmentünk sétálgatni, megnéztük hogyan árad a Duna.

Már majdnem 11 óra volt, mikor visszaértünk, és már vittek is fel az emeletre, öltözhettem át, pont én következtem. Jó volt, hogy nem kellett várni, mivel addigra meglehetősen ideges voltam már. Kedvesen behívtak, annyian voltak körülöttem, hogy azt se tudtam hirtelen merre nézzek, menjek. Megkérdezték, hogy ez lesz az első? Mondtam, hogy igen, erre ők folytatták, hogy “…az utolsó is, ugye?”
Felfeküdtem, közben bejött még egy hölgy, kezében egy üvegcsével és mégegyszer megkérdezte a Párom és az én nevem.
Szokásos póz, lábakat fel, majd valamilyen csövet helyeztek fel, amin keresztül feljuttatják az anyagot. Egy kis feszítő érzésen kívül mást nem éreztem. Közben az orvos szóról-szóra mondta, hogy épp mit csinál, mit érezzek, stb. Majd pár percig megdöntötték az asztalt és úgy hagytak. Utána az egyik ápoló lesegített és már mehettem is vissza. A Párom sajnos nem lehetett bent.

Említették, hogy a beavatkozás után egy kis időre le kell pihenni. Ami nekem nem igazán tetszett az az volt, hogy fel kellett menni egy emelettel feljebb, mert csak ott volt szabad ágy. Valahogy nem örültem, hogy így kellett most sétálgatnom.

Talán egy félórát feküdhettem, majd felöltöztem és lementünk, hogy a zárójelentést megkapjuk. Írtak fel Utrogestant, amit hüvelyen keresztül kell felhelyezni, naponta háromszor. Mi a Kedvesemmel csak “ungu-rungu bogyónak” hívjuk, mert nehezen tudtuk csak megjegyezni a nevét.
Célja, hogy segítsen megtartani a Babát.
Pár napos betegállományba vételt javasoltak és kívánták, hogy sikerüljön. Ezzel el is bocsátottak,  július 16-án kell visszajönnünk kontroll-ra.

Bevallom, én nem adtam senkinek (hála)pénzt, a Párommal úgy gondoljuk, hogy ha majd sikerül a beavatkozás, akkor ráérünk ezzel foglalkozni.

Még egy fontos dolog: az inszemináció előtt a párokkal aláíratnak egy kétoldalas nyilatkozatot, ami nagyjából azt tartalmazza, hogy jogilag elismerik, hogy a mesterséges beavatkozás útján születendő gyermeket elismerik sajátjuknak, továbbá tudomásul veszik az esetleges mellékhatásokat (pl. ciszta), meg ilyesmik…

Inszeminációt egyébként nem csak házasok esetében végeznek. Élettársak esetében is elvégezhetó, de ehhez szükség van egy a közjegyző által elkészített okiratra. Részletesebben egy korábbi bejegyzésben olvashatsz, ide kattintva.

Közjegyzőnél

Fontos információ:
Mivel a Párommal nem vagyunk házasok, csak élettársak, így ahhoz, hogy résztvehessünk a meddőségi kezelésben, szükség van egy közjegyző által elkészített okiratra arról, hogy élettársi közösségben élünk.
A BMC-ben adnak egy sablont, de nem ezt kell kitölteni, hanem csak elküldeni a közjegyzőnek, mintaként, aki saját maga állítja össze a lapon lévő információk illetve a saját adataink alapján az okiratot.
Mi ezért 16.000 Ft-ot fizettünk, de érdemes több helyen érdeklődni, mert kaptunk 19.000 Ft feletti ajánlatot is.