Kedves Olvasó!

Az előző bejegyzés után gondoltam érdemes visszatérni arra, hogy ezek a saját tapasztalataink. Saját emlékeink,  jegyzeteink. Nem biztos, sőt valószínű, hogy mindenki máshogy él meg dolgokat.

Mivel ezzel nem csak visszaemlékezni szeretnénk, nemcsak naplónak szánjuk, hanem reméljük lesz, akinek segíteni tudunk vele, így kérünk, ha valamelyik hozzászólásról véleményed van, írd meg, ha szeretnéd kiegészíteni más szemszögből írd meg.  Ha szeretnél tudni valamit, ha szeretnél kérdezni valamit, nyugodtan írjál. Válaszolunk, és ha tudunk, akkor segítünk. Írhatod akár mgjegyzésbe egy adott cikkhez, vagy írhatsz privát levelet a littlefoxie79@gmail.com -ra.

1. inszemináció

Megvolt az első inszeminációnk a Budai Meddőségi Centrumban (BMC). Túl vagyunk rajta. A beavatkozás a ciklusom 13. napján történt.
Reggel a Párommal korán indultunk, mivel fél 8 és 8 körülre kellett mennünk. Először neki kell “mintát” adnia, amit majd megtisztítanak és elkészítik a beavatkozáshoz. Sikerült megoldanunk, hogy vele együtt én is bemehessek a “szobába”, így azért egy kicsit közvetlenebb a folyamat.  Miután leadta a mintát, elküldtek minket, hogy menjünk el nyugodtan valamerre, elég lesz 10-11 között valamikor visszajönnünk.

Addig elmentünk sétálgatni, megnéztük hogyan árad a Duna.

Már majdnem 11 óra volt, mikor visszaértünk, és már vittek is fel az emeletre, öltözhettem át, pont én következtem. Jó volt, hogy nem kellett várni, mivel addigra meglehetősen ideges voltam már. Kedvesen behívtak, annyian voltak körülöttem, hogy azt se tudtam hirtelen merre nézzek, menjek. Megkérdezték, hogy ez lesz az első? Mondtam, hogy igen, erre ők folytatták, hogy “…az utolsó is, ugye?”
Felfeküdtem, közben bejött még egy hölgy, kezében egy üvegcsével és mégegyszer megkérdezte a Párom és az én nevem.
Szokásos póz, lábakat fel, majd valamilyen csövet helyeztek fel, amin keresztül feljuttatják az anyagot. Egy kis feszítő érzésen kívül mást nem éreztem. Közben az orvos szóról-szóra mondta, hogy épp mit csinál, mit érezzek, stb. Majd pár percig megdöntötték az asztalt és úgy hagytak. Utána az egyik ápoló lesegített és már mehettem is vissza. A Párom sajnos nem lehetett bent.

Említették, hogy a beavatkozás után egy kis időre le kell pihenni. Ami nekem nem igazán tetszett az az volt, hogy fel kellett menni egy emelettel feljebb, mert csak ott volt szabad ágy. Valahogy nem örültem, hogy így kellett most sétálgatnom.

Talán egy félórát feküdhettem, majd felöltöztem és lementünk, hogy a zárójelentést megkapjuk. Írtak fel Utrogestant, amit hüvelyen keresztül kell felhelyezni, naponta háromszor. Mi a Kedvesemmel csak “ungu-rungu bogyónak” hívjuk, mert nehezen tudtuk csak megjegyezni a nevét.
Célja, hogy segítsen megtartani a Babát.
Pár napos betegállományba vételt javasoltak és kívánták, hogy sikerüljön. Ezzel el is bocsátottak,  július 16-án kell visszajönnünk kontroll-ra.

Bevallom, én nem adtam senkinek (hála)pénzt, a Párommal úgy gondoljuk, hogy ha majd sikerül a beavatkozás, akkor ráérünk ezzel foglalkozni.

Még egy fontos dolog: az inszemináció előtt a párokkal aláíratnak egy kétoldalas nyilatkozatot, ami nagyjából azt tartalmazza, hogy jogilag elismerik, hogy a mesterséges beavatkozás útján születendő gyermeket elismerik sajátjuknak, továbbá tudomásul veszik az esetleges mellékhatásokat (pl. ciszta), meg ilyesmik…

Inszeminációt egyébként nem csak házasok esetében végeznek. Élettársak esetében is elvégezhetó, de ehhez szükség van egy a közjegyző által elkészített okiratra. Részletesebben egy korábbi bejegyzésben olvashatsz, ide kattintva.