Jelenleg a(z) ‘peteérés’ kategória archívumában böngészünk.
A PG53-ról olvastuk, hogy nagyon nem mindegy a mintavétel módja, és a mennyisége sem. Amíg nem lát az ember pozitív tesztet, addig nem is lehet biztos benne, hogy jól csinálta.
Interneten vettünk tesztcsíkokat ovuláció ellenőrzésre. Van belőle annyi, hogy naponta lehessen tesztelni. Remélhetőleg ezek is megbízhatóak… és mutatni is fognak végre valamit…
A mikroszkóp nem igazán volt hajlandó semmit sem mutatni. Egyszer volt egy olyan, hogy az amőbák elkezdtek sokasodni, de utána visszatértek a kóbor amőbák.
A 20. nap után volt pár kisebb folt, amikor elméletileg a beágyazódás történhetne… aztán hétvégén már úgy nézett ki, hogy megjön, de nem…
Ez okozott is kis vitát, mert Kedvesem elkönyvelte, hogy ez már semmit nem jelent, úgyis megjön, de én kapaszkodtam ebbe a késésbe… hátha…
Sajnos Neki lett igaza. Két 25-ös hónap után 27 napos ciklus következett…
Az elmúlt időszak kicsit a csalódás, fáradtság utáni “kikapcsolás” időszaka volt. Voltak olyan egyéb dolgok, amivel foglalkoznunk kellett, többet is, mint amit szerettünk volna (sajnos ez még most is tart), és e mellett megpróbáltunk egy kicsit Egymásra/Magunkra figyelni.
Próbáltunk kikaapcsolódni, keresni-találni olyan dolgokat, amelyek átsegíthetnek ezen a fáradt állapoton. Jártunk kirándulni, kicsit többet töltöttünk a közös hobby-kkal, és próbáltunk kilábalni a reménytelenség érzéséből.
Ez volt az az időszak, amikor a lehető leginkább próbáltunk nem “rástresszelni” a babatervezésre. Persze teljesen nem skerült kizátni, de nem is volt cél és szerintem nem is lehet, hogy ez ne jusson időnként az eszünkbe.
Mindenesetre, akár e miatt, akár a hormonkezeléstől való eltávolodás miatt az év végi/év eleji extra-rövid ciklusok, úgy tűnik, jelenleg normálisabbak. Egymás után már kétszer volt 25 napos ciklus. A második után pedig, úgy döntöttünk, kipróbálunk valamit. Az ovulációs mikrószkópot.
“PG/53″ ovulációs mikroszkóp.
Nem túl drága, és, úgy tűnik, egész könnyű kezelni. A leírás szerint akár a méhnyak váladékából, akár nyálból ki tudja mutatni a peteérés-közeli napokat.
A Zita West számítás szerint ciklus hossza minusz 14 nap a peteérés legvalószínűbb időpontja. Ez a 25 napos ciklus esetén a 11. napot jelenti. Pár nappal korábban elkezdtük, de azóta sem jelzett pozitívat a mikroszkóp.
Vagy mi nem csináljuk jól, vagy lehet, hogy a peteérés nem is történt meg? Régebben is előfordult a peteérés kimaradása. De hogy ez most pillanatnyi, a hormongyógyszerek miatt még inkább leállt, vagy valami más probléma van, azt sajnos nem tudjuk. 
((
Az orvosunk az extra rövid ciklusnál azt mondta, nincs peteérés, de ezzel nem kell foglalkozni, mert a gyógyszerekkel azt megoldják. De ennyi idő után nem kellene a spontán érésnek beindulnia?
Ilyenkor jó lenne egy bármikorhaszálható ultrahang, hogy időnként lehessen követni, mi zajlik a petefészkekben. Így csak marad a találgatás és a reménykedés, hogy hátha a mikroszkópban az “amőba-szerű” izéket felváltja a páfrány-szerű kristály-kép.
Nagyon fáradt… Elsősorban lelkileg/érzelmileg…
A legutóbbi beavatkozás óta volt két ciklus is. Egyik három hét, utána már csak 19 nap. És lassan két és fél hét eltelt.
Ha megint a héten megjön, akkor valószínűleg a következőt is kihagyjuk.
Nem tudjuk miért és mit reagál a szervezete. Most leálltunk a méhpempővel, meg mindennel. Vettünk gyógyteát, de végül azt sem iszogatja. Mindehhez valószínűleg hozzájön a téli állapot is. A lelki fáradtságot követi a testi is. És oda-vissza hatnak egymásra. Nem tudom mit lehet mondani valakinek, aki úgy érzi, hogy a saját teste hagyja cserben. Próbálok Mellette lenni, de amikor valaki saját magában, saját szervezetében csalódik, akkor a külső támasz gyakran nem elég.
Főleg, ha eljut odáig, hogy semmibe nem mer belevágni, mert mindenben a csalódás esélyét látja.
Nem tudom mi lesz, ha ismét három héten belül megjön. Ez orvosilag “annyi”, hogy megint nem volt peteérés. Ezt az orvosnak sem jó mondani, de ott legalább valahanyadik páciensenként ott egy ultrahangos kép, ami mégis jelezhet sikert. De nekünk, amikor már többedik alkalommal egymás után halljuk, akkor mi enyhítse? Legalább néha csak nézne ki úgy mintha lehetne… és nem csak az inszem után… Lehet, hogy nincs rendszeresen peteérés, hogy normális, ha időnként nem következik be, de legalább játszaná el a ciklus, hogy van valami köze a normális működéshez…
Legalább annyi esélyt mutatna, hogy ne legyen minden reménytelen…
A Zita West könyben találtunk egy érdekes számítást a peteérés időpontjára.
Az már eddig is ismert volt, hogy az ovuláció időpontját akkor lehet legkönnyebben kiszámolni, ha valakinek rendszeres, állandó hosszúságú ciklusa van. De eddig ezt úgy tudtuk, úgy lehet legtöbb helyen hallani, olvasni, hogy a peteérés a ciklus közepén van. A ciklus hossza akár 25 nap is lehet (vagy még rövidebb), illetve akár a 35 napot is elérheti (vagy még hosszabb). Amennyiben ez rendszeres, akkor normálisnak tekinthető.
Ahogy eddig tudtuk, az alapján ha a ciklus 28 napos, akkor a 14. napon. 26 napos ciklusnál a 13, 35 napos ciklusnál a 17. napon van peteérés.
Zita West viszont azt állítja, hogy a peteérés végétől a ciklus végéig tartó időszak mindenkinél állandó, kb. 14 nap, az ciklus elejétől a peteérésig tartó időszak eltérhet. Azaz a ciklus hoszából le kell vonni 14 napot, ez a legvalószínűbb peteérési időpont. Ez a 28 napos ciklusnál ugyanúgy 14. napon, de a 26 napos ciklusnál 13. nap helyett 12-en (egy nappal korábban a tervezettnél), a 35 napos ciklusnál 17. nap helyett a 21. napon (4 nappal később) valószínű.
Természetesen ezen kívűl más lehetőségek is vannak az ovuláció időpontjának megállapítására, amikre ki is tér, illetve később részletesen említi, de azt nagyon fontosnak tartja, hogy gyermeket tervező hölgyek lehetőség szerint minél inkább tisztába legyenek a saját ciklusuk jellemzőivel.
Zita West könyv alapján:
Az érett pete élettartama 8-12 óra. A női hüvelybe jutott sperma átlagosan két-három napig marad életképes, de egyes esetekben ez akár egy hét is lehet. A tüszőrepedés időpontjában, ha életerős spermák vannak a petevezetékben akkor sokkal nagyobb a teherbeesés esélye, mintha a pár a tüszőrepedés után él nemi életet.
Azt hittem az idő majd segíteni fog, itt vannak az ünnepek, szabadság, lesz mivel elfoglalni magam, magunk és – legalább egy időre – meg tudok feletkezni arról, hogy megint nem sikerült…
De az igazság az, hogy minél inkább közeledett a karácsony, annál kevésbé vágytam rá. Már egy évvel ezelőtt is azt hittem, azt a karácsonyt már nem csak kettesben töltjük. Álmomban sem hittem volna, hogy az ideit is ugyanígy töltjük majd.
S ma újabb két ismerősről tudtam meg, hogy babát várnak. Mindketten a BMC-be járnak, az egyiküknek az első inszeminációja sikerült.
Ez a hír (is) meglehetősen felkavart érzelmileg… örültem nekik, próbáltam, próbálok erőt meríteni a sikerükből de ugyanakkor érzem, még mindig nem sikerült eljutnom arra a szintre, hogy el tudjam fogadni a mi sikertelenségünket. Az elutasítás, tagadás, saját magammal szembeni düh, alkudozás, magyarázkodás, okok keresése, csalódottság határain hullámzom.
Bár nem kaphattam meg az élettől a legszebb ajándékot, de azért a sorsnak úgy tűnik van humorérzéke…
Vasárnap elkezdtem barnázgatni… a ciklusom 20. napján… meglepődtem, mert ilyen korán, ilyesmit, eddig még sohasem tapasztaltam. Legelső gondolatom az volt, talán meg fog jönni, de aztán valahogy csak elvetettem, mert 20 napos ciklus eléggé rövid lenne (eddig a legrövidebb ami valaha volt, 24 napos volt).
Persze a második gondolatom, hogy ez talán valami másnak lehet a jele… talán a beágyazódásé lenne? Végülis időben beleillene, hisz a beágyazódás általában a megtermékenyítéstől számított kb. 7-10 nap körül megy végbe. Ráadásul sokaktól hallottam, hogy barnázgatás, kis folyás utalhat rá. S tulajdonképpen visszaszámolva a napokat, voltunk is együtt abban az időszakban, így akár…
Meglehetősen sikerült fellelkesülnünk, még a karácsonyi teszt gondolata is felmerült bennünk, de aztán pár óra elteltével mindez eltűnt.
Megjött.
Bőven elég lett volna érzelmileg azt megemészteni, hogy nem sikerült az inszem és a karácsonyi álmunk is szertefoszlott, na de, hogy pont karácsonykor kelljen még menstruálnom is…
Ráadásul így, életem legrövidebb ciklusát produkálva… azon kívül, hogy elszomorított a dolog, meg is ijesztett, mivel nem igazán tudtam/tudok mit kezdeni egy ilyen rövid ciklussal.
Szóltunk az orvosunknak, hogy szeretnénk vele beszélni. Az elmúlt egy-két hétben már felmerült ez a gondolat, sokat beszélgettünk Kedvesemmel s ezalatt pár kérdés már megfogalmazódott bennünk, amit szerettünk volna az orvosunktól megkérdezni.
Mikor meglátott minket, először felcsillant a szeme, s az első kérdése az volt:
“Terhes?”
“Nem.” – feleltem, s erre csalódottan csak annyit mondott, hogy:
“Pedig annak örültem volna, ha spontán…”
A lényeg, hogy ilyen rövid ciklus esetén valószínűleg nem volt peteérésem.
Az elmúlt hónapokban egy párszor már hallottam ezt az orvostól, tudom, hogy ez az egyik probléma velem, de abban bíztam, hogy ez talán idővel helyreáll, s a szervezetem ha lassan is, de normálisan fog majd működni.
Viszont azért jó hírt(?) is mondott; a legutóbbi inszeminációkor, a beavatkozás napján 10 mm-es volt a méhnyálkahártyám, ami ugye a beágyazódásig még nő is, és ez már megfelelő vastagság.
Jó hír… örülök, illetve örülnék, de akkor miért nem sikerült az inszem?
Ha az injekciók segítségével lett peteérésem, ha a beavatkozással kikerültük az összeférhetetlenség problémáját, ha a méhnyálkahártya is elég vastag, akkor miért nem fogant meg a Pici?
Továbbra is egy olyan kérdésre keresem a választ, amire valószínűleg soha nem fogom megtalálni, s azt hiszem nincs senki, aki megmagyarázhatná, hogy mi volt a hiba… hogy mit kéne legközelebb máshogy csinálni…
Tegnap újra ott voltunk.
Most sok szempontból más volt. Reméljük az eredmény is más lesz, mint eddig. 
Először is, az időjárás katasztrofális volt. A zuhogó eső erős széllel, széllökésekkel kombinálva nem túl kellemes összképet alkotott.
Nem tudjuk, hogy ennek köszönhető-e, vagy másnak, de 8-kor, amikor odaértünk, senki nem állt sorban. Se kint, se a recepción nem várakozott senki, és a székeken is alig-alig ültek.
Ismét megkaptuk a „külön szobát”, nyugodt körülmények között végeztünk, majd szóltak, hogy 10 körülre jöjjünk vissza.
Ebben az időben nem volt értelme elmenni sétálni, de nem akartunk ott üldögélni, így kimentünk az autóba, reggeliztünk és hallgattuk a Sláger rádiót.
10 előtt visszamentünk. Egy darabig várni kellett, míg összejöttek az inszemesek, utána felmentünk az egyik emeleti szobába. Itt végül 3 pár várakozott, meg páran a szomszéd kórteremben.
A két kórterem előterében van egy telefon, ide szólnak fel, hogy kinek mikor kell lemennie.
A másik két pár közül ez egyik az első beavatkozásra várt, a másik viszont egy érdekes „tükörképünk” volt. Ők is harmadszorra voltak. Nem ugyanaz volt az orvosuk, de az első két próbálkozásuk nekik is érintette a szabadságolást. Nekünk az egyik beavatkozást az ő orvosuk csinálta, nekik, ez egyiket a miénk.
Ráadásul tőle hallottuk, hogy szeptembertől van jogszabályi változás. Valószínűleg innentől lehet a támogatott inszeminációt csak kéthavonta, a támogatott lombikot csak három havonta csinálni.
Valamint, úgy tűnik, az inszem előtt már kell az ultrahangos vizsgálat.
Ezt már korábban sem értettük, hogy miért nem ellenőrzik, tényleg kirepedtek-e a tüszők, vagy semmi nem változott. Hiszen az inszeminációnak is csak akkor lenne értelme, ha feltételezhetően van kiszabadult petesejt.
Most viszont Kedvesemnél is megcsinálták, és az eredmény az, hogy folyadék látszik, azaz repedt meg tüsző. 
)) Már ezzel is többet tudunk, mint eddig. ))
Jött a telefon, hogy 10 perc múlva mehetünk, úgyhogy addigra lesétáltunk a földszintre. Bement és most elég sokáig kellett várnom kint. Még azután is, hogy kijött az orvos, azaz túl van a beavatkozáson. Korábban szerintem max. 10 percet töltött bent, most 20-nál is többet kellett várni Rá. És most a korábbiaknál sokkal romosabb állapotban jött ki.
Felmentünk és egy órát pihengetett, majd felöltözött és lementünk a zárójelentésért.
Itt sajnos sokat kellett várnunk, több, mint másfél óra múlva tudtunk az orvoshoz bejutni.
Most is voltak fájdalmai, meg időnként görcsölt, erre rá is kérdeztünk az orvosnál, mert legutóbb elég komoly görcsei voltak a beavatkozás délutánján/estéjén. Az orvos nem értette, szerinte semmi olyat nem csinált a beavatkozás napján, ami görcsöket idézhetett volna elő.
Szerencsére tegnap délután már nem jelentkeztek a görcsök.
Ezzel kapcsolatban felmerült, lehet, hogy a tüszők repedése okozhat ennyire erős fájdalmat, ami görcsökben jelentkezik? Nem tudjuk.
Mindenesetre, mostani alkalommal egy rövid pihengetés után jobban érezte Magát, így még otthon „rásegítettünk” a beavatkozásra.
Bár ez már a harmadik inszemináció, mégis sok minden teljesen máshogy történt, mint eddig.
Ismét korán reggel kellett kelnünk, amit viszont most az időjárás nagyon megnehezített. Talán emiatt volt, hogy végülis fél 8-ra nem tudtunk odaérni, csak 8-ra. Szerencsére nem volt probléma, ráadásul kevesen is voltak. Bár ilyen esetben nem kéne kivárni a sort, egyből lehet menni a recepcióhoz jelentkezni az inszeminációra.
Ahogyan korábban, most is alá kellett írnunk a szokásos nyilatkozatot, jogi és orvosi dolgokról, hogy saját gyerekünként ismerjük el a születendő gyermeket, hogy elfogadjuk az esetleges mellékhatásokat (pl.: ciszta), stb.
Majd leültünk és vártunk. Nem sokáig, mert már szólították is a Párom és elkísérték egy szobába, ahol “mintát” kell adnia. Most is az a kedves nővérke szólt, aki múltkor, így ismét megengedte, hogy én is bemenjek a Páromhoz a szobába. Nem tudom van-e összefüggés, de legutóbb is késve érkeztünk reggel és akkor már nem a megszokott, folyosó végén lévő kis “oduba” kísérték őt, hanem egy külön kórterembe, mert a másik helyen már olyan sokat várakoztak. Most is ugyanabba a kórterembe vezetett minket a nővér.
A szobát belülről be lehet zárni, majd amikor megvan a minta, egyszerűen ott kell hagyni egy tartóban és szólni a nővérszobában, hogy végeztünk.
Mivel olyan kevesen voltak, felmerült bennünk, hogy talán így jóval hamarabb végezhetünk és nem kell még délután is itt üldögélnünk…
Az időjárás pocsék volt, szakadt az eső, iszonyatosan fújt a szél, így az eddigi programötleteink most nem jöhettek szóba. Az első két inszemináció délelőttjén elmentünk a Duna partra sétálni, meg palacsintázni, de most erre nem volt lehetőségünk. Ott ülni a BMC várójában 2 órán át… hát ez sem vonzott annyira. Inkább visszamentünk a kocsihoz, befűtöttünk, megreggeliztünk és rádiót hallgattunk.
10 óra körül visszasétáltunk és ismét jelentkeztünk hátul, a nővérszobában (nem a recepción!). Szerencsére most sem kellett sokat várni, majd a nővérke szólította az inszeminációra váró hölgyeket és felkísért minket az emeleti kórtermekbe.
Átöltöztem, hálóing, zokni, papucs, köntös és elheveredtem az ágyon, Kedvesem pedig fogta a kezem
Nem tudom leírni mennyire jó érzés, hogy velem van ilyenkor. Láttam már inszeminációra váró lányokat, egyedül a szobában.
Két másik lánnyal voltam egy szobában, közülük az egyikük az első inszeminációra várt, a másiknak pedig ez a harmadik – csak úgy, mint nekem
Most végre kicsit oldottabb volt a hangulat, egész jól elbeszélgettünk, ki hogy élte meg az eddigi vizsgálatokat, kinek milyen tapasztalatai voltak. Más-más volt az orvosunk, így volt miről beszélgetni és az idő is gyorsabban repült.
Eddig ezt valahogy hiányoltam. Az első két alkalommal is voltak “szobatársaim”, de olyan feszült volt a hangulat, még a légy zümmögését is lehetett hallani.
Beszélgetés közben folyton füleltünk, mikor szólal meg a telefon, mivel a folyosón lévő telefonon szóltak, hogy ki fog sorra kerülni, ki menjen le a műtőbe.
Ilyenekbe nekem nem szokott szerencsém lenni, gondoltam, biztos én leszek az utolsó. De nem. Megcsörrent a telefon és engem szólítottak. Párommal lesétáltunk és kb. 10 perces várakozást követően behívtak a műtöbe. Sajnos ide már a Kedvesem nem jöhetett be, de lélekben velem volt, éreztem
Köntös, bugyi le, asztalra fel. Beállították a lábaim, majd letakartak, míg jött az orvos.
A nővérkék ismét többször megkérdezték a nevünk, majd megérkezett az orvosom is. Kedvesen megérdeklődte hogy vagyok.
Nagy megdöbbenésemre, de ugyanakkor örömömre, a beavatkozás előtt csinált ultrahangot
Eddig egyik inszem előtt sem volt UH, ezt hiányoltuk is a párommal, de a lányokkal való beszélgetés közben kiderült, hogy szeptemberben életbe léphetett valamiféle új szabályozás s talán ennek köszönhető a változás. De lehet más ok is, nem tudom.
Az ultrahang szerint van “folyadék”, ami arra utal, hogy megrepedtek a tüszőim. Azaz használt az Ovitrelle tüszőrepesztő injekció.
Emellett látott még tüszőt, ami még nem repedt meg, úgyhogy maradt nekünk is “tennivaló otthonra”
A beavatkozás most is pár percet vett igénybe, majd letakartak és megdöntötték az asztalt, úgy hagytak pihenni. Na igen, a pihenés relatív fogalom. Ott kellett feküdni, szétfeszített lábakkal, a beléd helyezett műszerek feszítik a hüvelyed, ilyenkor minden pillanat éveknek tűnik és minél tovább fekszel ott, annál kellemetlenebbül érzed magad.
És mégis… most valahogy más… egyáltalán nem a fájdalom számított.
Ezúttal sokkal tovább feküdtem így az asztalon, ahogy időnként lestem az órát, kb. 10-15 perc lehetett. A nővérke pár percenként megkérdezte, minden rendben van-e, úgyhogy nem hagyják azért magára az embert, ha bármi gond adódna, van kinek szólni.
Nagyon megkönnyebbültem, amikor végre kiszedték belőlem a műszereket és leengedték az asztalt, bár még így is éreztem a feszítést.
Amikor kisétáltam a műtőből, odabújtam Kedvesemhez, aki már nagyon várt, hisz ő is észrevette, hogy most mennyivel több ideig voltam bent.
Visszasétáltunk a kórterembe, ahol a lányok már nagyon vártak és kérdezgettek, milyen volt. Befeküdtem az ágyba és megint nagyon jól esett beszélgetni másokkal. Pár perc múlva hívták a másik lányt, akinek szintén ez a harmadik próbálkozása.
Kb. 1 óra múlva felöltöztem, majd lementünk a zárójelentésért az orvosomhoz. Sajnos itt viszont nagyon sokat kellett várnunk, több, mint másfél óra múlva szólítottak csak. Megkaptam a zárójelentést, ami szerint nov.27-én kell visszjönnünk biostrip-re, meg az Utrogestan-t, de mielőtt elköszöntünk volna, megkérdeztük mi a teendő görcsök esetén. A doki reakciója nem volt annyira kedvesnek mondható, mert szerinte itt nincs mitől görcsölni, de vegyek be nospa-t.
Azért megkérdeznék én másokat, hogy valóban senki nem érzett semmit inszemináció után?
A HSG-re is azt mondták, nem fájdalmas, csak kellemetlen, ehhez képest én hallottam lányokról akik a falat kaparták fájdalmukban.
Most akkor mi is az igazság?
Hazafele az úton éreztem néha-néha egy egy szúró, görcsölő fájdalmat, de Párom szerint ez talán a peteéréstől lehet.
A munkahelyemen szóltam, hogy táppénzen leszek az elkövetkezendő hétben, nem akarok kockáztatni. Pihenni fogok és csak olyan dolgokkal foglalkozni, amelyek nem megerőltetőek, nem stresszelnek.
Egyébként nem szükséges feküdni, bármit lehet csinálni, amit máskor is, de azért az ember ne ilyenkor vágjon neki a marathon-nak
Délután jó volt végre hazaérkezni, azért elég fárasztó nap volt ez, délután be is szunyókáltam egy kicsit, de este azért még “rádolgoztunk” Kedvesemmel azokra a pattanásig feszült nagy tüszőkre.
Ez is egy érdekes kérdés. Egyik orvos azt mondja, ilyenkor nem szükséges együtt lenni még, a másik meg azt, hogy persze, mindent bele, úgy biztos.
Na most akkor mi is az igazság?
Tegnap (a ciklusom 10. napján) kellett visszamennünk ultrahang-ra, hogy kiderüljön a stimuláció eredménye, azaz használt-e a menopur injekció kúra. Ahogy korábban már írtam, napi 1 ampullát kaptam, ugyanúgy, mint az előző inszemináció előtt.
Jelentkeztünk a recepción, majd a dossziémra rátűzték a “stimuláció ellenőrzése” cetlit és nemsokkal később már vitte is be e nővér. Ismét rengetegen voltak, de ennek ellenére nagyon gyorsan sorra kerültem. Két tüszőt találtak, 17 mm és 18 mm, a méhnyálkahártya vastagsága pedig 8 mm.
Az orvos szerint ebből még bármit lehet, sőt a 8 mm a ciklus 10. napján tulajdonképpen jónak mondható, hisz a beágyazódáshoz kell a 10-12 mm. Szóval továbbra is szedem a méhpempőt és meglátjuk.
Ezenfelül az UH szerint volt még egy tüsző, de az csak 11 mm, viszont az orvos szerint a két másik jó lesz.
Tegnap még be kellett adnunk egy ampulla Menopurt, majd este 8-kor pedig két ampulla Ovitrelle-t (tüszőrepesztő injekció), hogy legyen peteérésem. Szerdán, a ciklusom 12. napján pedig meglesz a 3. inszemináció.
Így elsőre lehet, hogy korainak tűnhet a 12. nap, de nekem a ciklusaim is rövidebbek, most legutóbb 25 napos volt.
Írnék pár dolgot az Ovitrelle, tüszőrepesztő injekcióról. A hatóanyag tekintetében (erről már írtunk a “Gyógyszerek” oldalunkon), erősebb mint a Pregnyl, emellett annyiban is különbözik még a Pregnyl-től, hogy ez egy előretöltött fecskendő, azaz nem magunknak kell az oldószerrel kikeverni. Bár az ember egy idő után megszerzi a rutint az oldószeres kevergetésnél, de így azért mégiscsak jobb
Beadni ugyanúgy lehet, mint a többi injekciót, azaz hasba. Egyébként a tájékoztató jól és részletesen írja le az injekció beadásának egyes lépéseit.
Még egy észrevétel: az Ovitrelle-nél, az előretöltött fecskendő tűje vékonyabb, mint amit a többi injekció beadásához adnak. Ráadásul érezhető is a különbség
Amikor Kedvesem beadta az injekciót, szinte nem is éreztem.
LittleFox
CatBear
Legutóbbi hozzászólások