Részletes tartalom, kritika, a port.hu-ról, itt olvasható.

A filmről, a készítéséről még több információ itt olvasható.

Korábban már hallottunk róla, ma este lesz a Duna TV-n:

2011. Március 30. (Szerda) 22:41  
2011. Március 31. (Csütörtök) 22:50  
2011. Április 1. (Péntek) 22:30  
2011. Április 2. (Szombat) 23:00  
2011. Április 3. (Vasárnap) 22:15

…illetve a Duna II Autonómia adón:   

2011. Március 31. (csütörtök) 19:55
2011. Április 1. (Péntek) 20:00
2011. Április 2.  (Szombat) 19:30
2011. Április 3. (Vasárnap) 19:55
2011. Április 4. (Hétfő) 20:00

A hvg.hu érdekes cikke ”Mi dőljön el a fogantatás pillanatában?” címmel  itt olvasható.

Már egy ideje volt szó arról, hogy megpróbálunk beszélni vele. Legutóbb, amikor éppen ő rendelt, amikor kint voltam, akkor fel is hoztam a témát. Azt válaszolta, hogy inkább beszéljek az új háziorvossal, aki egyébként nőgyógyász is, és ezért jobban otthon van a témában, többet tudna segíteni.

Pár alkalommal már voltam az új körzeti orvosnál, eddig elég szimpatikusan, emberileg állt a dolgokhoz, így, elhatároztuk, hogy felkeressük.

Egyik nap, amikor este rendelt, munka után kimentünk beszélni vele.

Meghallgatott minket, és, szerintem amióta ezt az egészet elkezdtük, az eddigi legnormálisabb és legtürelmesebb módon beszélt velünk.

Sok mindent mondott, sokféle dologról, amit utána napokig tartott végiggondolni. Ráadásul elég nehéz eldönteni, hogy mit hogyan értékeljünk…

Igazából nem is olyan egyszerű visszaidézni mindent, meg, hogy mi milyen sorrendben került szóba, úgyhogy az alábbi leírás inkább csak hozzávetőleges.

Igazából, talán a legfontosabb része a beszélgetésnek az volt, amikor az összeférhetetlenségről volt szó. Elmondtuk azt a pár dolgot, amit eddig tudtunk róla, mármint, hogy a méh „védelme” elpusztítja a spermiumokat. Ezt az orvos némi magyarázattal kiegészítette.

Úgy tűnik, valójában arról van szó, hogy a méh „immunrendszere” túl jól működik, és elpusztít minden testidegen ”behatolót”.

Ez valószínűleg nem konkrétan velem kapcsolatos, hanem feltehetően bárki más esetében is ez történne.

Ami számunkra meglepő volt, hogy az orvos szerint ez lehet az oka a sikertelen inszem-eknek is, mert ilyen esetben a felfecskendezett spermiumok „ellen” ugyanígy fellép a szervezet és elpusztítja. Azt mondta, hogy ezekben az esetekben nagyon alacsony az inszem sikerességére az esély.

Első körben azt ajánlotta, hogy próbáljunk meg megbarátkozni a lombikkal. ((

Már egyszer-kétszer merült fel a gondolat, hogy szükség lehetne a lombikra, de az még nagyon „idegen”, főleg Kedvesemnek.

Már az is egy nagyon nehéz lelki dolog volt, hogy elmenjünk a BMC-be, hogy orvosi segítséget kérjünk. Az inszem, anno, elég „arculcsapásként” ért minket, hiszen abban reménykedtünk, hogy nem a beavatkozásokat fogják alapban eldönteni, hanem megpróbálnak segíteni, hogy természetes úton is összejöhessen a terhesség. Ehhez képest az inszem váratlan és ijesztő volt, de végül is sikerült olyan szinten megbarátkozni vele, hogy belevághassunk. „Hiszen „csak” a spermiumok bejutását segíti, de minden a szervezeten belül zajlik.”

Ezzel szemben a lombik nem egy, hanem két beavatkozás, ráadásul sokkal komolyabb, főleg a petesejt-kivétel. És mindez úgy, hogy a petesejt és a hímivarsejt sem a testen belül találkozik, hanem kívül, orvosi felügyelet mellett. És ezzel Kedvesem nagyon nem tud megbarátkozni.

Ezt tudtam, ezért meg is kérdeztem az orvost, nincs-e valami más lehetőség. Amikor nem „kikerülni” próbálják a problémát, hanem segíteni rajta.

Erre mondott még egy lehetőséget. Ami vagy sikerülhet, vagy nem, de mindenesetre sokáig (1 év, vagy esetleg több) tart.

Van egy nőgyógyász-immunológus Budapesten, aki hasonló esettekkel foglalkozik. Jelentkezni lehet hozzá, állítólag 1-2 hónap a bekerülés az első konzultációra. Ha belefér egy pár a programba, akkor TB támogatással lehet benne részt venni. A lényeg az, hogy Kedvesem szervezetét hozzászoktatnák az én sejtjeimhez, hogy ne kezelje idegenként. Ehhez állítólag az én vérlemezkéimet kapná meg Kedvesem infúzióban.

Viszont, ugyebár az első időpont 1-2 hónap. 1 évnél régebbi leleteket nem fogad el, azaz, akkor még legalább egy ciklus rámegy a vizsgálatokra. Ha egyáltalán elkezdhetünk bármit is, akkor az minimum 3-4 hónap. És ki tudja hány hónap a kezelés… ((

Mindenesetre feladta a leckét… hogy mit csináljunk…

Aki folyamatában olvassa a blogot és most ér el ide, annak talán nem egyértelmű, annak, aki régebben olvasta a blogot és visszatér, egyértelműbb lesz, de (amikor ezt írom), az utolsó publikus bejegyzésünk a http://littlefoxie.wordpress.com/2010/02/27/szazadik-bejegyzes/ volt.

Ez volt az a pont, amikor leálltunk a bloggal…

Kikapcsoltunk… elfáradtunk (főleg érzelmileg) és úgy döntöttünk (talán nem is tényleges döntés volt), hogy egyelőre nem folytatjuk. Tartunk egy “szünetet”, a BMC-ben is, és addig nem is folytatjuk.

Az, hogy ez a “szünet” a BMC-vel ennyire elhúzódott, annak többféle oka is volt.

Az első alkalommal kicsit félve, de reménykedve “ugrik neki” az ember, hogy, ha ez kell, hát legyen, csináljuk. A második egy nagy esély, hogy ha valami az  elsőnél nem jött össze, akkor majd most…

A második sikertelen beavatkozás után hirtelen nagyon tudatába kerül az ember annak, hogy a TB csak 6 alkalmat engedélyez. Ami, mivel a gyógyszerekre már nem él a támogatás, így anyagilag sem kis teher, de ha ezekhez a gyógyszer-árakhoz hozzáadjuk a beavatkozás költségét is, akkor már nagyon kevésnek lehet érezni. Ezt kiegészítve azzal, hogy az orvosok szerint igazából semmi olyan ok nincsen, ami a lombikot indokolná (azaz az inszem-nek sikerülnie kellene), az ember elkezd gondolkodni, milyen egyéb probléma lehet még (talán, mire eljut valaki eddig a bejegyzésig, addig  már olvasott ezekről a dolgokról), és elkezd számolgatni/tervezgetni, hogy a maradék alkalmat olyan időpontban tudja kihasználni, amikor a hozzá szükséges nyugalmat (érzelmi, stressz, életmód, munkahely, pénz, stb.) minél inkább tudja, legalább arra a 2-3 hétre, biztosítani.

És mindig van valami… és mindig jött a remény… és mindig jött a kudarc…

Születtek bejegyzések, születtek elképzelések, elhatározások, hogy folytatjuk, de aztán ez valahogy mindig elmaradt. A hozzászólások maradtak a piszkozatok közt… a válaszok nem kerültek megírásra.

Szeretnénk elnézést kérni mindenkitől, aki írt, akár bejegyzést, akár levelet. Olvastuk, de valahogy nem tudtunk reagálni… nagyon köszönjük a hozzászólásokat és a leveleket is, néztük a napi forgalmat, olvastuk a reakciókat, nagyon jól estek, de nem volt energiánk visszatérni…

És nem így szerettünk volna visszatérni… Nem azzal a hírrel, hogy kitaláltuk a következő BMC látogatás időpontját….

Az eltelt kb. 11 hónap történetének egy része a mostani hozzászólás írásakor még a piszkozatok közt van. A hozzászólások dátuma marad akkori, amikor leírtuk őket. Publikálni ezzel a hozzászólással, vagy nem sokkal ez után fogjuk, így a “századik bejegyzés” és e bejegyzés közötti rész csak ennek a megjelenése után válik/vált olvashatóvá.

Most egyértelmű volt, hogy a munka miatt nem tud elszabadulni. De tegnap már kimondta az időpontot: március.

Se most, se a következő nem megoldható, de, ha addigra sem jönne össze, akkor márciusban, március elején visszamegyünk.

És kezdjük a következő alkalmat…

Nagyon remélem/reméljük, hogy nem lesz rá szükség… de olyan régóta remélünk… ((

Már jó ideje téma… folyton előkerül.

Pár napja Kedvesem is megfogalmazta… Hónapok óta arra várunk, hogy valami pozitívval térhessünk vissza. És ez lehetne egy terhességi teszt… mindíg újra és újra azért húzzuk az időt, hogy hátha ebben a hónapban sikerül, és kiírhatjuk… aztán szembesültünk az újabb kudarccal… és ezzel egyikünknek sem volt kedve viszzatérni…

Aztán, mire megint eljutottunk oda, hogy folytatni kellene, addigra megint kezdődött a reménykedés…

És ez a kör ismétlődik hónapról hónapra. ((

De jó lenne végre kitörni belőle…